DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Az intercityjáratokról: jelenleg öt pár intercityvonat közlekedik Szombathely-Budapest között Csorna és Győr érintésével. Ezen a MÁV-tól kapott utolsó tájékoztatás szerint a jövő évi menetrendben sem lesz változás. Helyi kezdeményezésre a jövő évi menetrendben a Zalaegerszeg-Szombathely között közlekedő intercity várhatóan Vasváron is megáll majd. Ezek valóban azoknak az egyeztetéseknek az eredményei, amelyeket, mint mondtam, folyamatosan végzünk a helyiekkel. Amennyiben nem történt meg az utasok értesítése, kérem, jelezzék, erre megfelelő felügyelő minisztérium van, az autóbusz-közlekedésről szóló törvény, mint azt ma már jeleztem egy interpellációra adott válaszomban, egyértelműen kötelezővé teszi ezt. Ha nem történt meg, annak felelősségre vonás a következménye.
A visszafejlődés nem az, hogy bizonyos járatokat megszüntetünk. A visszafejlődés az lenne, ha továbbra is olyan rendszereket működtetnénk, amelyek az adófizetői forintokat elpazarolják. Ezt tekintenénk visszafejlődésnek. A közlekedési reform e tekintetben előremutat, nem áll meg.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés