DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, valóban fontos, hogy az elmúlt évek átalakítási folyamatairól magunk is mondjunk véleményt, mint ahogy véleményt mond erről a környezetünk, véleményt mondanak a fontos, országokat minősítő, megítélő intézetek. A kormány az elmúlt évben felismerte, hogy azt a lehetőséget, amelyet az európai uniós csatlakozás adott Magyarország számára, akkor lehet konzekvensen, jó eredménnyel kihasználni az ország felzárkózása érdekében, ha a szükséges stabilizációs döntéseket is meghozzuk, és ehhez a bátorság és az elszántság megvolt mind a kormányban, mind a kormánypárti frakciókban az elmúlt időszakban. Korántsem könnyű döntésekről volt szó, hiszen a döntések némelyike évtizedet, van, amelyik hosszabb időszakot is késlekedett Magyarországon.
Öt-hat évvel ezelőtt mindenesetre senki sem minősítette volna úgy Magyarországot, hogy a térség top reformer országa, mint ahogy most ebben a minősítésben olvasható volt. A Világbank rangsora valóban az üzleti környezet javulását vizsgálja és azt, hogy milyen gyorsan lehet Magyarországon céget alapítani, milyen gyorsan lehet más hivatali ügyintézői tevékenységet végrehajtani. Ilyen értelemben azt gondolom, fontos, hogy az üzleti környezet alakítása mutatja a társadalom átalakulását is, mutatja az állam változásait is, az állam szolgáltatásainak a jobb elérhetőségét is.
Ugyanakkor nemcsak a Világbank ismerte fel azt, hogy Magyarországon lényegi változások zajlottak le, Magyarország megítélése országkockázati szempontból is lényegesen változott az elmúlt egy évben. Látható ez abból is, hogy a magyar forint árfolyama egyáltalán nem sínylette meg azt a változássorozatot, amit a nyár végétől kezdődően az amerikai jelzálogpiaci válság a nemzetközi pénzügyi turbulencia révén más országokban okozott. Azt is mondhatni, hogy ez a bizonyos befektetői bizalom biztosította azt, hogy az egy évvel ezelőtt számítotthoz képest a következő évre a kamatprognózis, a tényleges kamatkiadások a költségvetésben nagyjából mintegy 100 milliárd forinttal alacsonyabb értéket mutatnak ma már, mint tavaly ősszel mutattak a számításaink alapján.
Az Euromoney című újság is minősítette Magyarországot az elmúlt időszakban, és a három legkevésbé kockázatos kelet-európai ország közé sorolta Szlovénia és Csehország társaságában, megelőzve részben a balti országokat, részben pedig Szlovákiát és Lengyelországot is.
A Nemzetközi Valutaalap nyáron, júliusban is minősítette Magyarországot, és ott szó szerint a szöveg úgy szólt, hogy az ügyvezető igazgatók gratuláltak a magyar hatóságoknak a költségvetési hiány megfékezésére és a költségvetés hitelességének újrafelépítésére (Folyamatos zaj. - Az elnök a csengőjét kocogtatja.) irányuló elszánt törekvésükhöz. A piacok kedvezően reagáltak a hiánycsökkentő intézkedésekre, s könnyebb lett a forráshoz jutás az országban.
Többen emlékeznek rá, hogy az Európai Bizottság, amikor értékelte Magyarországot, akkor a Bizottság pénzügyi biztosa, Almunia úr is megfogalmazta személyes álláspontját ebben a kérdésben is, s többek között azt a kifejezést is használta, miszerint a programnak nincs alternatívája. Ezért azt gondolom, hogy a költségvetés kedvező finanszírozása révén, a csökkenő kamatköltségek révén a meghozott intézkedések már ebben az időszakban, tehát egy évvel meghozásukat követően kifejtik hatásukat. Ez teszi lehetővé azt, hogy a következő időszakban Magyarországon 2008-ban immáron az általam mondott mintegy 100 milliárd forinttal alacsonyabb kamatkiadással lehessen számolni. Ez teszi lehetővé azt, hogy a nem vitathatóan ebben az évben bekövetkező jövedelemcsökkenést követően a 2008-as időszakban már nem kell a reálbérek csökkenésével számolnunk, és nem szükséges az, hogy a fogyasztás visszaesését tervezzük a jövő évi költségvetési számaink között.
Azt gondolom tehát, hogy a meghozott intézkedések egyrészt a költségvetés tervezéséhez jó alapot teremtenek, másrészt az ország nemzetközi megítélésében bekövetkezett változás révén megalapozzák azt, hogy Magyarországról egy lényegesen kedvezőbb kép alakuljon ki, és ezzel tovább tudja folytatni országunk felzárkózását a fejlett európai országokhoz.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés