TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ha Almássy Kornél képviselő úr tovább mondja a bizottsági hozzászólásomat, akkor nem is kértem volna szót, mert csak az egyik felét mondta el; nevezetesen azt, hogy a magyar oktatási rendszernek ugyanaz a gondja, mint a magyar társadalomnak: a kettészakadás, a szociális és kulturális kettészakadás.
Miután elhangzott már ma is, hogy az oktatási rendszerre a magyar költségvetés annyit fordít, mint a fejlett országok átlaga, arra nagy esély nincs, hogy többletforrásokat vonjunk be, viszont a pedagógusok óraszámának növelésével előálló többletforrásokat, megtakarításokat hosszabb távon arra fogja a kormányzat fordítani, hogy a legnehezebb helyzetben élőket, a lemaradókat föl tudja zárkóztatni, hiszen a mérések - melyekről Hoffmann képviselő asszony is beszélt - azt mutatják, hogy tulajdonképpen a gimnáziumban tanuló gyerekeink, az érettségit adó szakközépiskolákban tanuló gyerekeink teljesítménye nagyjából megfelel az európai átlagnak, ugyanakkor a szakmunkásképzőbe kerülő gyerekek esetében óriási a leszakadás, és ez húzza le az úgynevezett PISA-mérés átlagát is.
Az igazi gond tehát a lemaradókkal van, arra kell forrásokat átcsoportosítani, s miután nincs számlálatlanul pénz, a felszabaduló forrásokat arra fogja fordítani a kormányzat.
Szeptembertől szabadul fel forrás, tehát meg lehet kérdezni, hogy miért nem fordítjuk rögtön a megadott célra a forrásokat; azért, mert ez még nem áll rendelkezésre. Majd a következő évben, években erre fogjuk fordítani.
Visszatérve a kérdés lényegére: ha elolvasták volna képviselőtársaim az előterjesztést, akkor rájöttek volna, hogy szerepel az aláírásgyűjtés eredményeként egy kérdés a parlament előtt, amelyre a parlamentnek válaszolnia kell. Nevezetesen: visszavonja-e az óraszámemelést, amelyet 2006-ban eldöntött a parlament, és 2007 szeptemberétől vezették be? Erre vonatkozott a népi kezdeményezés. Erre a kérdésre igennel és nemmel lehet válaszolni. Erről fog szavazni jövő héten a parlament, hogy visszavonjuk-e ezt a döntést, vagy nem vonjuk vissza.
Természetesen az összes föltett kérdésre, többek között arra is, amit levélben megkaptunk az előterjesztőtől, arról hosszasan tudunk beszélgetni, Pettkó képviselő úr, de az nincs a parlament előtt, hogy felmérést készíttetünk, hogy különböző vizsgálatokat végzünk. A parlament előtt az van, hogy visszavonjuk az óraszámemelést, vagy nem vonjuk vissza.
Ugyanezt tudnám Gyenesei képviselő úrnak is mondani, hogy a mai kérdés, a népi kezdeményezés erre vonatkozott. És természetesen, ha úgy teszik föl a kérdést, hogy szeretnénk-e, hogy kevesebb óraszámban tanítsanak a pedagógusok sokkal több pénzért, arra igennel válaszolunk - szeretnénk. Ha úgy teszik föl a kérdést, hogy szeretnénk-e, hogy még egyszer annyi forrás jusson a költségvetésből a magyar oktatási rendszerre, akkor igennel válaszolnánk, szeretnénk.
De jövő héten nem ez a kérdés kerül a Ház elé, hanem az, hogy visszavonjuk-e az óraszámemelést, vagy pedig nem vonjuk vissza. Miután elhangzottak az érvek, hogy nem engedhetjük meg magunknak, nem engedheti meg magának az ország azt, hogy a meglévő forrásokból az oktatási rendszerre a közeljövőben lényegesen többet fordítson, így az az egyetlen út marad, hogy a meglévő forrásokat át kell csoportosítanunk, ennek az első lépése kezdődött most meg.
Nem mondok el mindent, amire készültem, de egy dolgot szeretnék zárásként elmondani: elhangzott a bizottsági előadó szájából - Tóth Ferenc sajnos nincs itt -, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikáját miért a pedagógusoknak kell megfizetni. Mi is volt az előző kormányzat, előző ciklus elhibázott gazdaságpolitikája? Az volt, hogy 717 milliárdról 1217 milliárdra emelte föl az államháztartás oktatási összkiadását. Az volt az elhibázott gazdaságpolitika, hogy a 100 ezer forintos bruttó pedagógus-átlagbért 183 634 forintra emelte négy év alatt. Az volt az elhibázott gazdaságpolitika, hogy a 42 ezer forintos kezdő tanári bért négy év alatt 121 ezer forintra emelte.
Túlzottan optimisták voltunk, hogy ezt a politikát folytattuk. Be kellett látni, hogy ez az ütem, ez az emelési ütem nem követhető, sőt korrigálni kell bizonyos mértékig ezt a nagyvonalú pénzkiáramlást, amely az oktatás területén bekövetkezett, de zárójelben megjegyzem, hogy az előző ciklus kormányzata elhibázott gazdaságpolitikájának nyertese volt a magyar oktatási rendszer. Ezzel szeretném befejezni a hozzászólásomat.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
(21.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés