DEÁK ISTVÁNNÉ, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága 2007. október 2-i ülésén tárgyalta a T/3892. számon benyújtott, az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, és 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül általános vitára alkalmasnak találta a benyújtott törvényjavaslatot.

(11.40)

A szavazatiarány-alap azért alakult így, mert a bizottsági ülésen Zsigó Róbert alelnök úr napirend előtt kért szót, és véleménye szerint a törvényjavaslat tárgyalásához nem volt elég idő a felkészülésre, ezért kezdeményezte az adótörvények módosításának megtárgyalását egy későbbi időpontra áttenni, illetve arról is szólt, hogy a parlamentben rövidesen kezdődik a bizottsági tagokat is érintő napirendi pontok tárgyalása.

Tatai-Tóth András válaszában felhívta arra a figyelmet, hogy a törvényjavaslatban a szakbizottságot érintő részeket a rövid idő alatt is meg lehetett ismerni, s így javasolja az általános vitára való alkalmasság elfogadását és a napirendre tűzését ennek a javaslatnak. A bizottság a napirendet 11 igen, 8 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadta, amelyet követően az ellenzéki képviselők jelen lévő tagjai az üléstermet elhagyták.

A törvényjavaslat vitájában a Pénzügyminisztérium képviselője hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvénycsomagban csak olyan módosítások szerepelnek, amelyek összhangban vannak a konvergenciaprogrammal, az átfogó, rendszerjellegű változások megtárgyalása 2008 folyamán várható. A jelenlegi módosítás célja a foglalkoztatás ösztönzése, a beruházás ösztönzése, adminisztrációcsökkentés, az adójogszabályok alkalmazhatóságának javítása, a fekete- és szürkegazdaság visszaszorítása.

Nagyobb vitát a bizottságban a 2008-tól bevezetni tervezett új adónem, az erőforrás-fejlesztési hozzájárulás, efeho váltotta ki. E javaslat szerint három adónemet foglalna magában az új adó, a szakképzési, a rehabilitációs hozzájárulást, valamint az innovációs járulékot, amelyek számítási módja is változna. Mértéke az egyes vállalkozások létszámmértékétől függne, amely szerint a 20 fő alatti vállalkozások csak szakképzési, a 20 és 50 fő közötti foglalkoztatók rehabilitációs hozzájárulást is, míg az 50 fő feletti foglalkoztatottak után innovációs járulékot is kellene fizetnie különböző százalékpontokban a vállalkozóknak.

A vita elsősorban akörül forgott, hogy a változtatási javaslat hogyan érinti a közoktatást és a felsőoktatást, hogyan juthatnak hozzá továbbra is a szakképzést folytató intézmények a gyakorlati képzés fejlesztését szolgáló forrásokhoz, megmaradhatnak-e a korábbi lehetőségek ezen a területen. A vita során a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének képviselője is részt vett a vitában, és elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a cégek továbbra is szeretnék, ha lehetőségük lenne a szakképzési hozzájárulásnak a dolgozók gyakorlati képzésére való felhasználására. Tudjuk, hogy azóta különböző érdekvédelmi szervezetek is tárgyalták e kis adók összevonását, s nem minden esetben értettek egyet a törvényjavaslattal. Úgy gondoljuk, hogy ezen a területen még érdemes további tárgyalásokat folytatni, és ezeknek a kis adóknak az összevonását újra megtárgyalni.

Végül a bizottság a T/3892. számon benyújtott, az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot 13 igen szavazattal általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu