KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bencsik képviselő úr beszéde a tipikus kettős beszéd volt, amit a Fidesztől az elmúlt években folyamatosan hallhatunk.
A beszéde elején legalább három-négy percen keresztül semmi mást nem csinált, mint szapulta vagy magyarul: kárhoztatta a multinacionális társaságokat, akik idejönnek Magyarországra, kizsákmányolják Magyarországot, elviszik a profitot, elfeledkezve arról, hogy hány száz, tíz- vagy százezer munkahelyet teremtenek, fizetnek jövedelmet, fizetnek társadalombiztosítást, fizetnek minden egyebet. (Domokos László: Mi nem ezt hallottuk! Nem ez hangzott el!) Majd a jegyzőkönyvből olvassák el, képviselőtársaim, hogy a beszéd első része tipikusan erről a dologról szól. (Domokos László: Megnézzük!) A kettős beszéd lényege, hogy kárhoztassuk a befektetőt, mert ezt szeretik hallgatni úgymond a mi választóink, gondolja Bencsik képviselő úr.
Aztán a beszéd másik részében pedig arról kezdett el beszélni, hogy micsoda visszaéléseket követnek el ezek a befektetők, elviszik a profitot, és valamiféle együttműködést kíván kezdeményezni itt a kormányoldallal a tekintetben, hogy valamiféle adómódosítással rávegyük ezeket a társaságokat, hogy ugyan már itt fizessék be az adójukat, ami egy természetes szándék, csak hát az Európai Unió, tisztelt képviselő úr, nem egészen így működik.
De egyébként, ha van a Fidesznek erre vonatkozóan javaslata vagy elképzelése, ami beleillik az európai jogrendbe, és az Európai Bizottság is elfogadhatónak tartja ezeket a megoldásokat, akkor kérem, hogy álljanak elő vele, nyújtsák be módosító indítvány formájában, hogy önök hogy gondolják ezt, hogyan képzelik el (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és akkor lehet nemcsak úgy általánosságban, meg kettős beszéd formájában, hanem konkrétan is beszélni ezekről a dolgokról. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés