SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Csak nagyon röviden: én azt gondolom, hogy egy adótörvénytől azt lehet elvárni, hogy egy adott társadalmi réteg, nevén nevezve: a hazai kis- és középvállalkozók, akik egyébként sorolhatnám, hogy a foglalkoztatásból, a GDP-ből és egyéb szektorokból milyen jelentős hányadot képviselnek - hogy ennek a rétegnek az idei évi stagnálás, leépülés után egy valós perspektívát kínáljon. Ez a javaslat nem kínál valós perspektívát a hazai kis- és középvállalkozóknak. Valóban, amit képviselő úr elmondott, én is említettem, hogy van néhány változás, ami pozitívan érinti a vállalkozásokat, de ugye, azt nem gondolja egyikünk se, hogy a fejlesztési tartaléknak egyébként ez a pozitív változása érdemben meg fogja változtatni a hazai vállalkozásoknak a negatív kilátásait. Tehát a hazai vállalkozások jelentős része semmilyen tartalékot nem tud képezni, uraim, a túlélésért küzdenek. Ez egyébként egy jó javaslat, csak érdemben arról beszéltem, hogy ez nem fogja javítani a vállalkozások helyzetét.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu