DR. PESTI IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Asszony! Ha a minisztérium honlapját megnézi, akkor abból egyértelműen kiderül, hogy a budaörsi szakrendelő ötezer, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem csak kétezer esetre kap finanszírozást. Úgy gondolom, hogy az ötezer lényegesen több, mint a kétezer.

A másik: miután a kormányzat és éppen maga Gyurcsány Ferenc beszél a közélet megtisztulásáról, azt gondolom, hogy fontos lenne, hogy az egészségügyben zajló tisztességtelen, korrupciógyanús privatizációkra önök is odafigyeljenek, és különösen oda tudnak figyelni akkor, amikor ezek a korrupciógyanús privatizációk elsősorban és egyértelműen szocialista kötődésű megyéhez, illetve városokhoz köthetők.

Kérem, tegyen meg mindent azért, hogy a korrupciógyanús ügyek napvilágra kerüljenek. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu