ELNÖK: Köszönöm, Mádi László képviselő úr. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom. Megkérdezem Veres János pénzügyminiszter urat, hogy kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Dr. Veres János: Nem.) Miniszter úr jelzi, hogy nem.

Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az alkotmányügyi bizottság nyelvhelyességi módosító indítványát az ajánlás 1. pontja szerint, amelyet az előterjesztő támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 326 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/3245. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 192 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 138 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta a törvény sürgős kihirdetését. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e ezzel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 191 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 138 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság önálló indítványát T/3685. számon, az egységes javaslatot pedig T/3685/9. számon kapták kézhez a képviselők.

Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, a határozathozatal következik. A döntéshozatal előtt megkérdezem, a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni. Megadom a szót Kincses Gyula államtitkár úrnak.

Forrás: parlament.hu