FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem akarom Pettkó képviselő úrnak ugyanazt elmondani, amit képviselőtársam az előbb a szemére hányt és felrótt önnek. De ellentétben Pelczné Gáll Ildikóval, én úgy gondolom, hogy lehet figyelni 14-16 órát, de ezt általában a nők tudják megvalósítani, bocsásson meg, hogy ezt mondom, mert a tények is ezt bizonyítják, hogy itt most a parlamenti patkóban is női többség uralkodik, és ez sem véletlen. (Derültség.) Jó, a jegyzőket nem számoltam be talán, de a viccet félretéve az a lényege a dolognak, hogy én talán nem minősíteném annyira, hogy gúnyosan azt mondta, hogy örültem és büszke vagyok. Igen, büszke vagyok arra, hogy a mai magyar parlamentben a legtöbb nő az MSZP-frakció soraiban ül. Engedje meg, hogy ezt tényként hadd rögzítsem, mert azt gondolom, hogy ez nem vitatható.

Sőt azt is elmondhatom a saját példámból, hogy az MSZP-frakció parlamenti padsorában kettő olyan megyei listáról bekerült hölgy ül, én és Halmai Gáborné, akik vezettük a megyei listát. Azt gondolom, hogy ezzel lehet szembeállítani sok mindent, de a tényekkel nem szabad és nem érdemes vitatkozni.

Csatlakozom az előttem szóló képviselőtársamhoz, igazából azt hiszem, hogy van mit beszélnünk és tárgyalnunk erről a törvényről, és úgy hiszem, ha megspórolnánk a felesleges időt és energiát, akkor ez igen szerencsés és örvendetes lenne.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu