KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Döbbenten hallgattam az előző hozzászólást annak a pártnak a képviselője részéről, akiknek a holdudvarában lehet tudni azt, hogy magas szintre emelték az áfacsalást. Nézzék meg, hogy börtönben most kik ülnek a holdudvarból, és nézzék meg azt, hogy a mai napig nem lehet tudni azokról a fiktív cégekről, amelyek bizony eltüntették az adófizetők pénzét, a heti sajtó rendszeresen hozza még ma is azt, hogy hol vannak ezek a cégek.
Pont azért vagyok értetlen, mert ha elolvasta a képviselő úr ezt az áfatörvényt, akkor világosan látja, hogy az adócsalás visszaszorítása érdekében nagyon határozott lépéseket tesz ez a törvényjavaslat. Molnár Albert képviselőtársam már mindkettőre utalt, az egyiket különösen kiemelte: a fordított adózás kiterjesztését nemcsak a hulladékkereskedelemre, hanem másra, az ingatlanügyletekre vonatkozóan is. És ott van a másik jelentős lépés, amikor egyetemleges kötelezettség keletkezik az adó megfizetésére ott, ahol gyakorlatilag egy láncolatot jelentenek a cégek, és ebben a láncolatban - ugye, ezek azonos tulajdonosi körrel bírnak - vannak, megjelenhetnek olyan fiktív cégek, amelyek eltüntetik a közpénzt. Itt, ha érzékeli az adóhatóság, hogy ez történt, nemcsak az eltüntetett cégtől - mondjuk, az ilyen josiptotos cégektől - tudja beszedni, hanem mindenki mástól, aki ebben a láncolatban, ebben az azonos érdekeltségi körben, vagyis az értékesítési láncban benne van.
Tehát éppen azt szeretném hangsúlyozni, hogy a most tárgyalandó áfatörvény jelentős lépéseket tesz annak érdekében, hogy visszaszorítsa az előre tervezett adócsalásokat. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés