SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A képviselő asszony beszédének első felére kívánnék reagálni, amikor a kisadók összevonásáról beszélt. Valószínű, hogy képviselő asszony még az eredeti változatról, ami még a törvény benyújtása előtt volt, arról szólt nekünk, hiszen a törvényben más van bent, mint amit ő mondott. Ez nem jelenti azt, hogy nincs vele probléma, csak más van bent a törvényben, mint amiről képviselő asszony beszélt.
A mi célunk ezzel a módosítással, amikor az idézőjeles politikai megrendelést megadtuk, az volt, hogy a vállalkozások részéről fennálló egyszerűsítési igényt kielégítsük, mégpedig úgy, hogy a rendszer egyszerűbb legyen, ne járjon több költségvetési bevétellel, tehát a vállalkozóknak ne jelentsen több kiadást.
(15.30)
Lehetőleg úgy ne jelentsen több kiadást, hogy ez az egyes vállalkozó szintjén is megjelenjen, és a kimeneti szabályozás, tehát ugyanazok a célok valósuljanak meg belőle, mint amik a feltételezett összevonás előtt voltak.
A szocialista frakció álláspontja az, hogy amennyiben a vállalkozók ezt nem egyszerűsítésnek fogadják el, és ilyen módon nem kívánják ezt az egyszerűsítést, akkor mi ettől az elképzeléstől el fogunk állni. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés