DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselők! Néhány előző hozzászólásra szeretnék utalni. Nagy Kálmán képviselőtársamnak, kollégámnak, aki a betegek példáját hozza fel mindig, azt szeretném mondani, hogy egész más szerepe, felelőssége van egy gyakorló orvosnak, egészen más szerepe van egy egészségügyi szolgáltató intézményt irányító egészségügyi menedzsmentnek, és egészen más hatásköre, kompetenciája van egy parlamenti képviselőnek, az egészségügyi bizottság tagjának. Nem szabad ezeket a szerepeket összekeverni, ugyanis az utóbbiak mindig rendszerben gondolkoznak, aki beteggel foglalkozik, ott mindig akkor és most, és egyedi, azonnali döntést kell hozni.
Arra, amit Nyitray András mondott: így tudom elképzelni az ötvenes évek agymosását; a legnagyobb ellenzéki párt csak annak a lapját olvassa, akkor annak lehetünk tanúi, aminek itt is: ezen az oldalon csak gonosz emberek ülnek, akik csak rosszat akarnak ennek a magyar népnek, a másik oldalon meg angyalok ülnek, akik soha semmilyen rosszat nem követtek el, és csak és kizárólag az emberek javát szolgálják, minden pártérdektől függetlenül. Én ezt a logikát nem értem, mert azért vagyunk néhányan, akik egymást régebb óta ismerjük, tehát ez a szélsőség, hogy csak gonosz meg csak jó, és mindenki maga dönti el, hogy ő micsoda, kicsit nevetséges.
Az orvoslás nagy utat tett meg a sztetoszkóptól. Naponta jönnek az újabb és újabb kihívások, amelyekkel szemben csak egy olyan rendszer tud megfelelni, amely ehhez rugalmasan, megfelelő érdekek mentén képes alkalmazkodni. Mind az Európai Unió, ezen belül Magyarország a globális versenyben csak akkor tud versenyben maradni, ha a nagy és olykor megrázó reformokat végrehajtja. Egy vezetőnek nem az a dolga, hogy csak kellemes és jó döntéseket hozzon, hanem az a dolga, hogy mindig a hite szerinti legjobb és leghosszabb távú érdekeket képviselje.
Az elmúlt 17 év történetében sokan benne vagyunk. Több volt miniszter is itt ül közöttünk, és pontosan tudjuk, hogy azt hiszem, az egészségügy volt a legnagyobb vesztese az elmúlt 17 évnek.
(17.20)
Az egészségügyet nemcsak a négyévenkénti rendszerváltozás sújtotta, hanem az egészségügyi miniszterek is évente változtak szinte, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója is. Nem csoda, hogy az a rendszer alakult ki az elmúlt években, az a tapasztalat, amit látunk naponta. Amiért meg kellett csinálni az egészségügy reformját, az, hogy a korábbi betegbeutalási rendszer nem működött; nem működött a progresszív betegellátás rendszere; nemcsak hogy nem volt képes kifizetni a járulékokból az egészségügyi ellátásokat, egyre növekvő mértékben kellett az államnak az adókból kifizetnie.
Ugyanakkor ezzel párhuzamosan viszont felvirágoztak mindazok a gazdasági szereplők, akik az egészségügyből éltek, teljesen mindegy, hogy berendezéseket, bútorokat, kórházi ágyakat, lepedőket vagy sok más egyebet szállítottak; a gyógyszert sem akarom természetesen kihagyni. Amikor egy beteg azzal kell hogy kezdje a problémáját, hogy vajon ha nagy baja van, kihez forduljon, és vajon mennyit kell hogy fizessen, ugyanúgy a másik oldalon az sem helyes, hogy a magyar orvosok, a magyar egészségügyi dolgozók bére messze a társadalmi szerepük szintje alatt van, mindegyik változtatásra késztette ezt a kormányzatot. Nekem ehhez nem kell politikusnak lenni, ezt diktálja a józan ész.
Megszületett tavaly emiatt az öt törvény, ezt be kell fejezni azzal, hogy az egészségügy finanszírozását is át kell alakítani. Enélkül az egész nem ért semmit. A változás az élet lételeme. Megállítani nem lehet, de éltető folyammá alakítható. Rajtunk múlik, hogy az egészségügy átalakítása az egészségbiztosítási rendszer átalakításával befejeződik-e, legalábbis addig, amíg az élet ki nem kényszeríti tőlünk egy újabb átalakítás szükségletét.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés