32 felszólalás
K/11411 Lesz-e Magyar Zenekultúra Napja?
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! 2010 a magyar kultúra kiemelkedő éve lesz. A sok-sok eseményből kettőt emelnék ki jelentőségénél fogva. Az egyik az, hogy Pécs tölti be Európa kulturális fővárosainak egyikét 2010-ben, a másik, ami s…
A/9969 Társfinanszírozással vagy önrész nélkül?
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2003-2013-as európai fejlesztési periódusra elkészült és jórészt elfogadásra került a magyarországi akcióterv, az új magyar fejlesztési program, amely jelentős forrásokat pumpált és pumpál a magyar gazda…
A/9969 Társfinanszírozással vagy önrész nélkül?
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm válaszát. Örvendetes az Európai Unió eddig megtett intézkedéssorozata, amely a válság hatásait enyhíteni kívánja. Mégis kérem önt, és ön által a magyar kormányt, hogy tegyen meg mindent, akár a visegrádi négyek összefogásával is, hogy legal…
T/6645 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvényjavaslat valóban tíz másik törvény módosítását javasolja különböző paragrafusaiban. Hogy mi köti össze mégis ezt a tíz törvényt? Szerintem két dolog: az egyik, hogy valamennyi érinti…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, hogy miről beszélünk itt. Olyan csapdahelyzetben van az ország, amelyért valamennyi parlamenti párt közösen felel. (Kontur Pál: Ki volt kormányon?) Én két és fél év óta vagyok parlamenti képviselő, de pontosan látom,…
V/6309 Magyarország megújításának lehetséges irányairól
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jövőre lesz a Magyar Köztársaság 20 éves. Azt hiszem, abban valamennyien egyetértünk, ami Csörsz István regényének is a címe, hogy "Anyám, én nem ilyen lovat akartam". A politikai váltógazdálkodásért nagy árat fizetett Magyarország. 1998…
A/5960 Mi az igazság az Országos Pszichiátriai Neurológiai Intézet volt betegeinek egyes adataival kapcsolatban?
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet megszüntetését követően szinte mindennap jelenik meg hír, hogy mennyire magukra maradtak a betegek, és ennek milyen tragikus következményei lettek. A…
A/5960 Mi az igazság az Országos Pszichiátriai Neurológiai Intézet volt betegeinek egyes adataival kapcsolatban?
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Megnyugtató az államtitkár asszony válasza, hogy 12 beteg nem vetett önkezével véget életének. Elgondolkodtató, hogy ha valóban így lett volna, és azt mondjuk, hogy az átszervezés miatt történt ez, véleményem szerint elsősorban azt kellett volna vizsgálni, hogy akik az átsz…
T/5727 Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló 2008. évi I. törvény felülvizsgálatáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Jelenlévők! Csehák Judit már 20 évvel ezelőtt programot hirdetett a kórházcentrikus egészségügyi ellátás és a hálapénzrendszer megszüntetése miatt. Vajon miért nem változott azóta sem meg a magyar egészségügyi rendszernek e két legnagyobb fogyaté…
T/5727 Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló 2008. évi I. törvény felülvizsgálatáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Nem véletlenül mondtam a bevezetőmben ezt, hogy húsz éve lett meghirdetve ez a bizonyos program, ami a mai napig nem valósult meg. Húsz év alatt azért igazán illik már várandósnak lenni. Köszönöm.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! (A képviselő a kezében tartja a mikrofont.) Kénytelen vagyok Mádi képviselő úr szavaira reagálni. Arról volt szó, hogy az egészségügyből milyen kivonás történik.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt ülünk a parlamentben, és a magyar jóléti rendszerek legbonyolultabb, legösszetettebb, legspeciálisabb alrendszerének a vitájáról van szó, annak is a végéről, a finanszírozásáról. Ez feltételezi minimum azt, hogy rendszerben próbáljunk erről az eg…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A piac nem old meg mindent. Természetes, hogy nem old meg mindent, de attól a piac még létezik, és a piacot kezelni kell. Ezt a piacot, ami 1990-ben rászabadult a magyar egészségügyre, éppen ezért nagyon helyeslem ebben a törvényben, hogy bármennyire…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A magyar társadalom a rendszerváltozás óta hosszú utat tett meg. A hosszú út valamennyiünket érintett: minden egyes alrendszert, és meg kell valljuk, hogy vannak vesztesei ennek a rendszerváltozásnak. A mezőgazdasá…
V/3931 Népegészségügy vagy üzleti egészségbiztosítás?
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Szomorúan hallgatom itt a vitát, nem akarok erősebb szót mondani rá. 1990-ben a piac rászabadult az egészségügyre, rászabadult olyannyira, hogy egyre növekvő mértékben volt képtelen a magyar állam a járulékokból nemhogy fedezni, hanem növekvő…
V/3931 Népegészségügy vagy üzleti egészségbiztosítás?
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselők! Néhány előző hozzászólásra szeretnék utalni. Nagy Kálmán képviselőtársamnak, kollégámnak, aki a betegek példáját hozza fel mindig, azt szeretném mondani, hogy egész más szerepe, felelőssége van egy gyakorló orvosnak…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Röviden két kérdésben: az egyik a 18 év alatti gyerekek indokolatlan orvoshoz fordulása. (A mikrofonja recseg. - Ékes József: Nem jó a mikrofon! Tessék feltűzni, mert nem hallják rendesen a jegyzőkönyvvezetők.) Én is amellett vagyok, hogy vi…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hogy kell-e vizitdíj vagy nem kell: Magyarországon korábban szinte korlátlan volt az egészségügyi ellátás, és tudjuk, hogy fenntarthatatlanul nőttek a költségek. Ez az egyik oldala. Hozzászoktunk ahhoz, hogy ha elég ügyesek vagyunk, mindenhez hozzáju…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 42-eshez. A Magyar orvosok bére valóban rendkívül alacsony (Dr. Csáky András: A nővéreké is!), és még akkor is így van, ha több kórházban több személyt alkalmaznak inkább, és nem bocsátják el, és inkább alacsonyabb béreken tartják a dolgozókat. Enn…
K/2469 Mennyit fizetünk a banki szolgáltatásokért?
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt 20-25 évben a magyar banki kultúra jelentős fejlődésen ment át. Míg korábban a bankok csupán betétjeinket kezelték, napjainkra nélkülözhetetlen partnereinkké váltak napi pénzügyeink bonyolításában. Havonta kapjuk meg azokat a…
V/965 Új Magyarország Fejlesztési Terv megvitatása
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Békés megye Magyarország történelmileg elmaradottabb részei közé tartozik. Igaz, hogy az elmúlt években az országban fejlesztésre használt 1200 milliárd forintból 65 milliárd forint épült be a megye településein, hátrányunk mégsem csökkent Magyarorsz…
T/240 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselők! Előrebocsátom, gondolom, nem meglepően, az önkormányzati rendszer tervezett átalakításával egyetértek. Tizenhat éve elindultunk ezen az úton, és tapasztalataim szerint több okból is korszerűsítésre szorul a…
T/240 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! Folytatom a félig-meddig abbamaradt hozzászólásomat, illetve attól eltérve. Azt hiszem, az az alapkérdés, hogy a parlamentnek, nekünk, képviselőknek mi a felelősségünk ebben az egész kistérségi, körjegyzőségi kérdésben. Az-e a…
T/240 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Már idéztem ezt az idézetet, de most megint elő kell vennem: "Az életben az egyetlen fogyatékosság a nem megfelelő hozzáállás hiánya." Az önkormányzati törvény világosan kimondja: minden önkormányzat feladatait olyan mértékben és módon lássa el, amilyenre a lehetőségei megv…
T/241 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Nem értem az egész felszólalást. Két teljesen különböző dologról van szó. Aki önkormányzatban dolgozik, mint ön is, polgármester úr, tudja, hogy jó szakembereket annyi pénzért, amennyiért mi alkalmazzuk most általában egy-egy városban őket, nem tudunk igazán jót kapni. (17.…
T/241 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Kovács úrnak csak annyit mondanék: nem tudom, hogy Pápán a szakbizottságban mennyire vannak szakemberek. Én az elmúlt négy évben kerültem ebbe a rendszerbe, és ahány testületet ismerek, nagyon kevés helyen vannak valóban szakemberek; túl van politizálva, minden úgymond szak…
T/234 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Én mint gyakorló polgármester vagyok kénytelen hozzászólni. Négy éve a legnagyobb gondot az okozta, hogy a legkülönbözőbb szintekkel hogyan sikerüljön tartani a kapcsolatot, az a rengeteg gyűlés, előadás, fórum, mit csináljunk. A…
T/234 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kénytelen voltam Boross Péter miniszterelnök úr véleménye után jelentkezni. Az önkormányzatok, amelyek létrejöttek '90 után, és ezáltal egy új államigazgatási rendszer, lemásolta azt, ami a két világháború között volt Magyaro…
T/234 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Elnök Úr! Képviselő Úr! Én a logikát hiányolom az ellenzékiek hozzászólásából. Az ön hozzászólásában is folyamatosan keveredik két alapvető dolog. Az egyik az önkormányzat, a másik, hogy az önkormányzatnak van-e hivatala, és ha van hivatala, mekkora, milyen intézményekkel.…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akartam hozzászólni, de úgy érzem, néhány dolgot muszáj rendbe tenni. A rendszerben való gondolkodást hiányolom legjobban még korábbi életemből is, és most is. 1990-ig gondoskodó állam volt, ami azt jelentette, hogy az egész…