DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! 2010 a magyar kultúra kiemelkedő éve lesz. A sok-sok eseményből kettőt emelnék ki jelentőségénél fogva. Az egyik az, hogy Pécs tölti be Európa kulturális fővárosainak egyikét 2010-ben, a másik, ami számunkra, gyulaiaknak a legfontosabb, hogy Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját, tehát bicentenáriumot ünnepelünk november 7-én. Hogy mit jelent Erkel Ferenc személye Magyarországnak és Gyulának? Erkel Ferenc volt a magyar reformkor egyik kiemelkedő hazafia. Ő teremtette meg a magyar nemzeti operát, és ő szerezte a magyar nemzeti himnusz zenéjét. Életével, munkásságával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a XIX. század végére Magyarország zenei nagyhatalommá váljon világszerte.

Mi magunk évek óta dolgozunk azon, hogy a lehető legjobban, legszebben ünnepeljük Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját. Elkészítettük programjainkat. Ugyanakkor képviselő-testületünk az ősszel azzal a kéréssel fordult Hiller István miniszter úrhoz, hogy Erkel Ferenc születésnapját nyilvánítsa a magyar zenekultúra napjává. Bízom abban, hogy kérésünknek nem lesz akadálya, ugyanis Gyula a magyar kultúra városa, és olyan gazdag szellemi örökséggel bír, amelyet elsősorban Erkel Ferencnek köszönhet; ezt a címet megérdemli, és ezáltal a neve közismertebbé, elismertebbé válhat. Van-e akadálya a kérésünknek, államtitkár úr? (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu