DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Sós Tamás képviselő úr a központosítás egy ékes példáját mutatta be, amely rosszul működik. Igen, az APEH-be beolvasztotta a kormányzat az illetékhivatalokat erőszakkal, az önkormányzatok akarata ellenére. Ennek eredményeképpen 20 százalékkal kevesebb pénzt szedett be, mint az előző évben, ráadásul még sokkal rosszabb hatékonysággal is. Ez mutatja azt, hogy egy átgondolatlan, megfontolatlan kormányzás folyik Magyarországon, amely be akarja bizonyítani, hogy az önkormányzatok alkalmatlanok, miközben az bizonyosodik be, hogy a központi kormányzat egyre rosszabb és rosszabb teljesítményt mutat.

Azt gondolom, össze sem hasonlíthatók a regionális fejlesztési tanácsok és a megyei önkormányzatok - két teljesen különböző dolog, nem is keverném össze az elnöktársammal ezt a problémát, hiszen a központi kormányzat európai uniós pénzelosztásának kinyújtott, centrális főosztálya; körülbelül ennyivel lehet minősíteni a regionális tanácsokat. Sokkal több közük nincs is az európai uniós pénzek elosztásához. Én ezért azt gondolom, nem tudja kiváltani az önkormányzati szféra feladatait.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu