PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Netpolgárok! Hozzászólásomnak azt a címet adtam, hogy "Gondolatok a 2008. évi központi költségvetés általános vitájához". Most egy rossz törvényjavaslat vitája történik a tisztelt Ház falai között. A Magyar Demokrata Fórum ezt a költségvetést nem támogatja, és nem azért, mert ellenzéki pártok sehol a világon nem szokták a költségvetést megszavazni, hanem azért, mert ennek a költségvetésnek - a kormánypárti képviselők minden állításával szemben -, a kormánynak és ennek a költségvetésnek valóban egyetlen célja van, hogy az elmúlt hat évben folytatott tevékenysége következtében felborult nemzetgazdasági egyensúlyt a makrogazdasági mutatók szintjén helyrehozza. Ezt Szabó Zoltán MSZP-s képviselőtársam a mai vitában néhány órával ezelőtt saját maga is elismerte.
A cél tehát a költségvetési hiány és az ország adósságállományának csökkentése az elkövetkezendő években, a most kidolgozás alatt álló közpénzügyi törvény is ennek a célnak van alárendelve. Ha egy normális országban a társadalom elé több éven keresztül ilyen silány gazdasági és nemzetpolitikai célokat állítanak, az nem szokott lelkesedést kiváltani, nálunk sincs ez másképpen. Ha végiggondoljuk a szocialista-liberális koalíció elmúlt hat évét, akkor számtalan programmal ismerkedhettünk meg, Gyurcsány miniszterelnök úrtól is hallottunk legalább tízet itt, a tisztelt Ház falai között. Ezek a programok - többek között a száznapos program, az Európa-program, a konvergenciaprogram, száz apró lépés programok, a gyurcsányi szelektív iparpolitika, az adócsökkentési projektek és egyéb más programok - azért mondtak csődöt, mert felületesen átgondoltak, minden kellő előkészítést nélkülözők és rosszul menedzselt szóvirágok voltak.
Az elmúlt évtized megmutatta, hogy a szociálliberális kormányzat csak restrikciókban tud jeleskedni, erre már két esetben kerített sort. Ezek a sűrű programváltozások, amelyekben sosem egyszerűen az elfogadott program karbantartásáról van szó, mutatják a kormányzás bizonytalanságát, azt, hogy a kormány képtelen áttekinteni a gazdasági és társadalmi folyamatokat, és valójában nem tervez, hanem sodródik. Egy program több lett volna, amit meg is csináltak volna, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim.
A költségvetés tárgyalása - mint minden évben, úgy most is - felveti az államszerkezeti, államháztartási és költségvetési reform halaszthatatlan szükségességének a kérdését. A gazdaságpolitikai célok meghatározásában többnyire egyet lehet érteni a kormánnyal, hiszen ahhoz szinte elegendő csak az újságot elolvasni akár az interneten, akár nyomtatott formában, vagy a vonaton, autóbuszon hallgatni az emberek egymás közötti beszélgetéseit. Az égető problémából, a gazdasági, kulturális és szociális megosztottságból, az esélyegyenlőtlenségekből, a tágabb környezet kihívásaiból adódó, a nemzetközi kötelezettségek vállalásából következő felzárkózási és fejlesztési kényszerek magától értetődőek, és tegyük hozzá, legalább egyszer egy évben a számok láttán szembesülni kényszerül a politika saját korábbi tévedéseivel, elhibázott döntéseivel, amit vagy nyíltan vállal és igyekszik korrigálni, vagy elken és maszatol. Az utóbbit nem egyszerű forintmilliárdok bánják, hanem az általuk elérhető új minőség hiánya. Ez most ne következzen be! Kérem, merjünk hozzányúlni a beterjesztett költségvetéshez! Kellő konstruktivitással van idő a szükséges és ésszerű módosításokra.
Újszerű és növekvő felelősséget ró az Országgyűlésre az, hogy a 2008. évi költségvetés a korábbinál nagyobb mértékben befolyásolja az EU-források felhasználásából következő trendeket, erről Ékes József képviselőtársam is beszélt már. Számos feladat megvalósulásának módja kényszerpályára kerülhet, módosításuk csak nagy veszteségek árán lesz lehetséges. Különösen megtisztelő és egyben nyomasztó felelősség az, hogy a költségvetésben felhasználható pénz forrása az emberek és a gazdasági szervezetek munkajövedelme - ideértve a nyugdíjakat is -, járandóságai, valamint fogyasztásuk, amellyel egyáltalán fenntartják magukat. Ebben a képzeletbeli pénztárcában még a hajléktalan által elfogyasztott kenyér is benne van áfa formájában. Lehet populistaként megbélyegezni ezért, mégis kimondom: minden elköltésre szánt forint esetében erre kell gondolni.
A tisztelt Ház falai között e gondolatokkal szavakban mindenki egyetért, de mi van a falakon kívül, ahol dúl a pártoskodás, a hatalomféltés és a hatalom iránti vágy, a "majd én megmutatom".
(19.30)
Ennek költségei is természetesen rejtve benne vannak a költségvetésben nem kis összeggel. Nyugtalanságot és lelkiismereti konfliktust okoz a költségvetés tárgyalása, több okból. Kényszerek, válságkezelő tételek növekednek, a szerepünk szavazógépszerű, ezeknél a tételeknél a bürokrácia költséghatékonysága lehet vitatható, de fűnyírószerűen nem szabad csökkenteni a kiadásokat, mert teljesítési, ellátási deficit keletkezhet.
Egyes fejezetek, intézmények működtetése néhány kivételtől eltekintve változatlanul bázisszemléletű, státusféltő, öncélúan magamutogató, öndicsérő, egymással is rivalizáló. Közismert, hogy ez a metodika elavult, a jelentősége tarthatatlan. A magyarázatok a számok mögötti konkrétumok hiánya miatt nehezen szűrhetőek ki. Ilyenek a fantázianevű programok mögött megbúvó, az önmagukat csak pótcselekvéssel bennfentesnek felkent projektgazdák, a kétségtelenül kisebb számú, de még mindig létező fantomintézmények, alapítványok, kht.-k és a feleslegessé vált vagy túlméretezett tételek. Ennek kiemelkedően kínos és nagyon drága példája az ezúttal a GKM-hez csapott közháló és az információs társadalmat kiteljesítő programok. Volt ez már IKB, IHM és most GKM.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nehezen áttekinthető, hogy az informatika terén mi is fog történni a tárcánál. A fejezet szokás szerint kaotikus, de az információs társadalom kiteljesítésére fordított előirányzat hatszorosára történő emelése jó dolog, ezt természetesen támogatjuk. Elvben a GKM a felelős a magyar gazdaságpolitikáért, de ha valaki ebben a fejezetben bármiféle gazdaságpolitikát is felfedez, az, azt gondolom, jutalmat érdemel. Halaszthatatlanul fontos a fejezeti kezelésű célelőirányzatok teljes körű, kompetenciákkal is egybevetett felülvizsgálata - összhangban az érintett fejezet működési költségvetésével -, a fejezeten belüli és azon túli szinergiák feltárása, a párhuzamosságok megszüntetése. A legrosszabb rémálmot az okozza, hogy a költségvetés készítői nem gondolták át az alternatívákat, azaz nem biztosították az érdemi döntés lehetőségét.
Ez nem mai probléma, és nem csak a jelenlegi kormány hibája és felelőssége. Ez egy súlyos módszertani hiba és etikai probléma, ami mindenekelőtt az innovációt, a különböző szférák és szektorok együttműködését is bénítja. De sokat tehetünk már most és a jövőben azért, hogy az előkészítő munka során a kormány kötelezze a tárcákat az egyébként kétségtelenül fontos programok megvalósíthatóságának többoldalú, a megoldási javaslat eredetét, meglévő feltételeit is feltáró, számokban is kifejezett bemutatására. Egyetértünk a miniszterelnökkel abban, hogy le kell számolni a "mindent jobban tudok" dölyfös szemlélettel. Itt az idő a cselekvésre, a párhuzamosságok megszüntetésére, egy új, a réginél hatékonyabb, egységes rendszer elindítására az informatika területén. Mire gondolok itt konkrétan? Teleházak, e-Magyarország-pontok, közhálóprogram. Hányszor tettem fel ezeket a kérdéseket az elmúlt években itt, a tisztelt Ház falai között?
Nemzetgazdaságunk 2008. évi központi költségvetése arra is hivatott, hogy hitelesen védje és támogassa a társadalmi, gazdasági, kulturális és szociális élet területén kibontakoztatható innovációt a lehető legteljesebb együttműködésben a társadalmi élet szereplőinek legszélesebb körével. Ha az Országgyűlésnek sikerül ilyen szemléletű pénzügyi tervet elfogadni, jó esély van arra, hogy méretgazdaságos, hatékony működés, beruházás és fejlesztés történik a következő években, és érvényesülnek a szubszidiaritás elvei, az EU-direktívák is. Kisebb, de így megtett lépések jelentős eredményeket produkálhatnak. A koordináció, a szinergiák mentén történő együttműködés a valóságos reformok előszobája. Csak ilyen úton érhető el társadalmi támogatottság.
Tisztelt Képviselőtársaim! 2003-ban a költségvetés fő soron 200 millió forinttal támogatta az informatikai civil szervezeteket. Ez a támogatási összeg 2004-ben lecsökkent 80 millió forintra, és már nevesítetten jelentek meg a szervezetek, ez a kisebb koalíciós párt, az SZDSZ kérése volt. Hanem a miniszter saját hatáskörében írta ki a pályázatot, és osztotta el ezt a 80 millió forintot az informatikai civil szervezeteknek. Ez már csökkenést okozott, hiszen a civil szervezeteknek körülbelül 60 százaléka kapott támogatást. Majd elérkezve az ez évi költségvetéshez, itt már egyetlenegy fillér támogatás sincs betervezve az informatikai civil szervezeteknek. Sem úgy, hogy fő soron látnánk ezt a támogatást, sem úgy, hogy a miniszter úr saját hatáskörében tudna pályázatot kiírni, és dönthetne az informatikai civil szervezetek támogatásáról.
A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjeként és informatikával foglalkozó szakemberként benyújtottam kétfajta módosító javaslatot. Mind a két összeg 100 millió forintos támogatásra tesz javaslatot. Az egyik megoldási javaslatban egy összegben 100 millió forintot a miniszter úr saját hatáskörében oszthatna el a pályázó civil szervezetek közötti támogatásként, a másik viszont 10 meghatározó informatikai civil szervezetnek igazságosan 10-10 millió forint támogatást tudna biztosítani. Kérem az államtitkár urat és a kormánypárti képviselőket is, hogy támogassák ezt a módosító javaslatot, hiszen ezek mind fontos informatikai civil szervezetek. Például említeném az Inforum nevű civil egyesületet, amely minden évben megszervezi az unoka-nagyszülő informatikai versenyt, vagy az Infomediátor nevű civil egyesületet, amely jogvédőként dolgozik, vagy például hogy a távközlésről is beszéljünk, a Távközlési Érdekegyeztető Fórumot, de több egyesületet is felsorolhatnánk, ezek mind fontos civil egyesületek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalásképpen kérem önöket, támogassák az információs társadalom megerősödése érdekében benyújtott módosító javaslataimat. A kábítószertémáról, a civil szervezetekről, az ifjúság jövőjét befolyásoló költségvetési tételekről az idő hiányában a költségvetési vita másik napján fogok szólni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés