SZABADOS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tasó Képviselő Úr! Nem állhatom meg, hogy egy percben legalább ne reagáljak arra, amit mondott a képviselő úr. Ott, ahol a politika felhangot kapott a helyi vidékfejlesztési közösségek megalakításában, ott valóban voltak problémák. De állíthatom, szűkebb megyémben, Szabolcs megyében egy kivétellel, egy helyi vidékfejlesztési közösség megalakításának kivételével a politika sem jobbról, sem balról nem szólt bele, és ott, ahol nem szólt bele sem jobbról, sem balról a politika, ott sikeresen megalakultak a vidékfejlesztési közösségek.

Átfedés sincs a megyében, azt szeretném elmondani, a megyében előfordult három olyan település, amely Hajdú megyéhez, illetve kettő, amelyik Borsod megyéhez csatlakozott, de amint a hozzászólásomban is elmondtam, a helyi közösségek nem ismernek sem kistérségi, sem megyei, sem régiós határt.

Abban bízom, hogy lecsillapodtak a kedélyek, megalakultak a közösségek, készülhetnek a programok; legfeljebb majd akkor lehet vita, hogy melyik program miért nyert. Remélem, hogy mind sikeres lesz.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu