TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Érdeklődők! "Az ország költségvetése szándékokból, és nem számokból áll." Ez a kijelentés 2005. szeptember 1-jén hangzott el, és ha emlékszünk rá, akkor nagyon sokan mondtak róla véleményt. Bírálták, mert mások szerint a költségvetés az ország teljesítőképességéhez igazított lehetőséget jelenti, majd egy másik definícióban a kormányzó politikai hatalom nyertes programjának egy évét metszi ki.

Mivel ezt akkor maga a kormányfő nyilatkozta, azt gondoltam, komolyan kell venni, és most is így teszek, nem tehetek másképpen. Tehát amit egy költségvetési törvényjavaslatban olvashatunk, az nem más, mint a kormányzók egyértelmű szándéka, amit mindig véresen komolyan kell venni. Ennek megfelelően készült el az előző évi költségvetés, kerül végrehajtásra a tárgyévi, és ennek megfelelően készült el és került az asztalra, a parlament napirendjére a 2008. évi törvényjavaslat is. Tehát amikor a kormány az Országgyűlés elé terjeszti a költségvetési javaslatát, akkor világossá teszi, hogy mi áll a szándékában.

Emlékezzünk vissza röviden az idézett kijelentés óta eltelt időszakra: 2006-ban a kormánynak szándékában állt a 15 százalékos áfakulcsot 20 százalékra emelni, az eva 15 százalékos mértékét 25 százalékra emelni, a természetbeni juttatások mértékét 44-ről 54 százalékra emelni; szándékában állt megemelni az egészségbiztosítási járulékot 4-ről 6 százalékra, bevezetni a 4 százalékos különadót, bevezetni a 20 százalékos kamatadót, és meghatározni a járulékalap minimumát. Ennek ellenére a tervezettnél 400 milliárd forinttal lett magasabb az államadósság, a kormányzati szektor adóssága, a rejtett hitelfelvételekkel együtt a GDP 66 százalékát tette ki, a bruttó államadósság pedig meghaladta a 14 000 milliárd forintot. Ha szándékokból áll a költségvetés, akkor a kormány ezt akarta 2006-ban, és mint ahogy éreztük, ezt teljesítette is.

De vajon milyen burkolt szándék húzódik meg 2006-2007-ben, és milyen burkolt szándék húzódik meg 2008-ra tervezetten az önkormányzatok finanszírozásának területein? A 2006-os zárszámadást az ÁSZ értékelte, véleményezte, és megállapította, hogy az elmúlt években sem és most sem tesznek lépéseket, hogy megszüntessék az önkormányzatokra áthárított állami tevékenység alulfinanszírozását. Az ÁSZ azt is jelezte, hogy most már az önkormányzati alrendszer valóban komoly mértékben adósodott el, figyelni kell, nagy a kockázat. Tehát a kormánynak 2006-ban és 2007-ben is szándékában állt az önkormányzati rendszer gyengítése, és az áll most is érdekében, hogy ezt tovább folytassa.

A jelenlegi törvényjavaslat szerint 2008-ban a költségvetés kivonul az állami tevékenység ellátásából, pedig erre igazából nem kényszerül. Így a nap végén csak néhány dolgot említsünk fel újra, azért ne feledkezzünk el róla semmiképpen sem, hogy mi nem lesz, és hogy alakul a következő évi költségvetés. Tudjuk azt, hogy közel 23 milliárd forinttal lesz kevesebb az oktatási normatíva, tudjuk azt, hogy nem lesz már a lakáshoz jutás önkormányzati támogatására külön szociális keret, azt is tudjuk, hogy továbbra sincs a bejárók utazásának támogatása, megszűnik a pedagógus-szakvizsga, a továbbképzés és az emelt szintű érettségire való felkészítés támogatása.

Néhány normatív támogatás ugyan emelkedik, de szinte egyik sem éri el az infláció mértékét vagy százalékát. A kényszer és a világosan látható szükség okozza azt, hogy egyes szociális feladatok ellátására növekedik a támogatás. Az előterjesztő világosan kimondja, hogy a munkanélküliség gondjával nem tud mit kezdeni, ezért egy lehetősége van: növeli a közfoglalkoztatás támogatását. Néhány szociális szolgáltatás területén viszont van támogatásnövekedés, világosan látszik viszont a kormány szándéka. 2009. január 1-jétől újra itt egy lehetőség a kiváltságosok körének, újra lehet majd szerződni, hiszen tudjuk nagyon jól, néhány dolog támogatása meg fog szűnni a szociális szférában.

Az szja aránya az átengedetthez képest csökken, és a nominális emelkedése is alulmarad az infláció mértékének. Megszűnik mindenféle nemzeti forrás a fejlesztésre, tudjuk azt, hogy nem lesz címzett támogatás, és céltámogatásra is 200 millió forint van mindösszesen megállapítva. Tehát fejlesztésre egyetlenegy lehetőségünk van, az európai uniós források lehetőségei, amelyek felhasználása elején már kiderült, hogy milyen módszerekkel és kik juthatnak hozzá jó eséllyel az ország egészét megillető támogatásokhoz.

Aggódunk: mi lesz vajon az uniós források sorsa, hogyan fog hasznosulni a soha vissza nem térő lehetőség? Mi lesz vajon az ellenzéki összetételű önkormányzatokkal és településekkel, ha már az elején a párt választási sikeréhez kötötték a települések esélyeit? Mi lesz, ha a korábbi miniszter ígérete szerint a leszerepelt és a választók bizalmát elvesztett katonák maradnak döntéshozó helyzetben, és nem engedik oda a választott tisztségviselőket? Vajon lesz-e vagy hol van garancia arra, hogy az uniós források felhasználása korrupciómentes, mutyimentes és nem pártalapon történik majd? Ki fogja majd le a fehérgalléros bűnözők kezét?

Tisztelt Országgyűlés! Az ÁSZ értékelő tanulmányának 51. oldalán ez olvasható: "Az államháztartás rendszerében a helyi önkormányzatok folyamatosan a konfliktuskonténer szerepét töltötték be. A rendszer lassan feléli tartalékait, az értékesíthető vagyon elfogyóban van vagy hitelek biztosítékaként le van kötve. Ahogy az ÁSZ is számos jelentésében megállapította, a központilag szabályozott bevételek nem fedezték a kötelező feladatok ellátásának költségnövekedését."

Mivel ezt a néhány megállapítást a kormány pontosan tudja, így kezd kirajzolódni a valóságos szándék. Tehát, ha az ország költségvetése szándékokból és nem számokból áll, akkor lassan mindenki látja, mi is a koncepció. Először burkoltan a többcélú kistérségi társulásokba kényszerítéssel, majd a posták bezárásával, a vasúti szárnyvonalak megszüntetésével, iskolák és óvodák bezárásával, egy év múlva egyes szociális szolgáltatások megszüntetésével, és 2008-ban a továbbra is kurtított normatív támogatással üzen az előterjesztő.

(19.50)

A kormány szándéka világos: ki kell véreztetni az önkormányzatokat, mert nincsen rájuk szükség. Túlságosan költséges a demokrácia, csak egy kormányzó pártra van és egy mindenható pártvezérre, egy emberre, egy programra szükség. A belső érdekviszonyok szerint osztják föl az érdek- és a vadászterületeket, ezen belül csak járásokra van szükség, mint 1950 előtt, a településeken vb-titkárokra, kijelölt tanácselnökre, kijelölt utcabizalmira, ugyanis nem jó az, ha egy tisztségviselő nemet mer mondani.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Jelenlévők! Minden demokratikus típusú államszervezetben az önkormányzatok jelentik az autonómiát. A közösségek önrendelkezése szimbólumának is tekintik egyesek. Amikor ez az autonómia bármilyen intézkedés következtében sérül és a működőképessége romlik, akkor egyben a választók demokráciába vetett hitét is megrendíti. A magyarországi önkormányzatok megtanultak gazdálkodni. A kényszer, a Bokros-csomagok, a száz lépések és az egyéb fantazmagóriák bennünket igazából megtanítottak arra, hogy a jég hátán is megéljünk. Mi vittük el és mi visszük el mindig a balhét. Velünk zárattatják be az iskolákat, az óvodákat, velünk szüntettetik meg a nehezen felállított szolgáltatásokat, és velünk hajtatják végre a megszorításokat, a szakmai törvényekre már régen fittyet hányó összevonásokat és a sokszor embertelen lépéseket. Mi szembesülünk a tehetségtelen kormányzásból adódó és az ország szándékos kiárusításából származó intézkedések hatásaival, az emberek elkeseredésével, és most üzenik: nem kellenek az önkormányzatok. Az elvonásokból akadályokat építenek, és így akarják bizonyítani, hogy nem vagyunk életképesek, a vidéki nagyvárosokon kívül nincsen szükség önálló településekre már. Ezelőtt két évvel szerintem nem merték volna megtenni, hiszen akkor még uralták ezt a szektort is. De most végezni akarnak az autonómia utolsó bástyáival.

Tisztelt Jelenlévők! A kormánynak még most sincsen bátorsága szembenézni a hibáival, továbbra is másokra akarják kenni a hibát, a felelősséget, nem merik kinyitni a szekrényeket, mert onnan szakállas, szemüveges csontvázak esnének ki. Pedig szerintem nemsokára szembe kell nézni az igazsággal, különben nem lesz lehetőségük újrakezdeni, és egyszer végre méltó helyen kezelni azokat, akik az önkormányzatok világában még egyben tartják ezt az országot.

Addig is legyen bátorságuk átszabni a költségvetést, ugyanis az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévők, a kevésbé szerencsés körülmények között levő települések csupáncsak azért, mert ott élnek és ott vannak, ott léteznek, nem hiszem, hogy másodrendű állampolgárokká kell hogy váljanak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu