TELLÉR GYULA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is mint a kulturális és sajtóbizottság tagja az Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet kulturális tartalmaihoz szeretnék hozzászólni a költségvetés szempontjából. Négy sommás megállapítást szeretnék tenni, ugyanis a rendelkezésemre álló idő nemigen elégséges ahhoz, hogy részletekbe menő elemzéseket végezzek.

A négy sommás megállapítás közül három azzal fog foglalkozni, hogy nézetem szerint ez a költségvetés és költségvetési fejezet a vele szemben támasztható elvárásoknak mennyiben nem felel meg. A negyedik sommás megállapításom pedig azzal foglakozik, hogy mennyiben felel meg ezeknek a lehetséges elvárásoknak.

A első sommás ítélethez a költségvetés műfaji sajátosságaival akarok röviden foglalkozni. A költségvetés műfaji sajátosságai vagy a vele kapcsolatos elvárások jól tanulmányozhatók az államháztartási törvény preambulumában, illetve ennek a preambulumnak az utolsó bekezdésében; ezt kiírtam, föl is olvasom: "a közpénzekkel való hatékony és ellenőrizhető gazdálkodás garanciáinak megteremtésére, érvényesítve a teljesség, a részletesség, a valódiság, az egységesség, az áttekinthetőség és a nyilvánosság alapelvét, az államháztartásról a következő törvényt alkotja" - tudniillik az Országgyűlés.

Tehát: teljesség, részletesség, valódiság, egységesség, áttekinthetőség. Nézzük meg egy kicsit ezeket a követelményeket! Ami a részletességet illeti, már a 2006-os zárszámadással kapcsolatban is szóvá tettem, szóvá tettem a 2007-es költségvetésnél és most a 2008-as költségvetéssel kapcsolatban is, hogy nincsenek intézményi adatok egész csomó helyen. Ennek következtében csak összevont kategóriák szerepelnek, és az összevont kategóriákhoz vannak összegek hozzárendelve. Így nem tudjuk meg a közgyűjteményekkel kapcsolatban az egyes intézmények költségvetését, támogatását, illetve a saját bevételi kényszert. A művészeti intézményekkel - így az Operaház és a Pesti Magyar Színház -, az egyéb kulturális intézményekkel kapcsolatban, az egyéb kulturális alapítványokkal és közalapítványokkal kapcsolatban, a kulturális közhasznú és gazdasági társaságokkal kapcsolatban nem tudjuk, hogy végül is az egyes intézmények mennyi támogatást kapnak, és hogy a kategórián belül ki, milyen mechanizmus szerint dönti el, hogy a sommás összegből az egyes intézmények mit kapnak és mennyit.

Ugyanilyen probléma van a valódisággal is. A valódiság azt kellene hogy jelentse, hogy minden fontos dolog benne van a költségvetésben. Nos, tavaly nyáron a 2118-as kormányhatározat óriási összevonásokat vett tervbe a kulturális területen. Azonban, hogy ezek az összevonások létrejöttek-e vagy sem, vagy hogyan jöttek létre, hogy milyen anyagi megtakarítás vagy milyen létszám-megtakarítás vált ennek következtében valósággá, erről nem tudunk semmit. A költségvetésben körülbelül négy helyen, ahol két-két intézmény összevonását említik, ott hivatkoznak erre a rendeletre. De összefoglaló értékelés és beszámoló erről nem született.

Ugyanez a helyzet az áttekinthetőséggel is. Oktatási és kulturális kiadások egybefonódnak, nem ítélhetők meg a tárca egyes területei önmagukban, ennek következtében nem is összehasonlítható ez a költségvetés a korábbi zárszámadásokkal, illetve a korábbi költségvetésekkel, mert folyton változnak a besorolások, a fejezetek, illetve egy ideig külön voltak az intézmények, aztán összevonva szerepelnek, így az összehasonlítás lehetetlenség.

A második sommás megállapításom, hogy a miniszter úr ígéreteinek és nyilatkozatainak részben szintén nem felel meg ez a költségvetés. Azt halljuk, hogy nominálisan körülbelül szinten maradt a tárca költségvetése, ugyanakkor egy szó sincsen az inflációról, a maradványképzésről, arról, hogy feladatok csatlakoztak újonnan a minisztérium feladatai közé, ami azt jelenti, hogy egy-egy feladatra szükségképpen kevesebb összeg jut, mint korábban. A legfontosabbnak tartom, hogy ezek a folyamatok állandóan a reform, a hatékonyság, a racionalizálás kifejezések zászlaja alatt vagy paravánja mögött zajlanak le, arról azonban, hogy egészen pontosan a pénzkivonás vagy két intézmény összevonása miért reform, vagy hogy ez miért teszi hatékonyabbá a kulturális terület működését, egy árva szót sem kapunk, hacsak nem tekintjük hatékonyságnövekedésnek azt, hogy egy bizonyos mennyiségű pénzt sikerült kivonni a tárca költségvetéséből, és egy bizonyos mennyiségű dolgozót sikerült elbocsátani.

A forrásmegvonásokról már az előttem szólók szóltak. Azt gondolom, hogy magáról a kulturális politikáról nem derül ki az, hogy ez tulajdonképpen micsoda, vagy teljesen ellentmondó információkat kapunk. Az egyik információ azt mondja, hogy 700 millió forintot fordít a tárca kulturális vidékfejlesztésre - ez az egyik oldal -, a másik oldalon pedig látjuk, hogy vidéki iskolákat zárnak be, viszik el a faluból a kultúra legfontosabb helyőrségeit.

(16.40)

A harmadik sommás megállapításom az, hogy az oktatási és kulturális tárca költségvetése az igazgatott terület igényeinek sem felel meg. Erre bőségesen hallottunk részleteket. Tudjuk, hogy a közgyűjtemények szerzeményezésére nincsen elegendő pénz, hogy a folyóirat-beszerzések, a könyvbeszerzések, különösen a modern külföldi irodalom és szakirodalom beszerzése milyen nehézségekbe ütközik. Tudjuk, hogy a színházak vagy éppen az Állami Operaház milyen nehéz helyzetben van. Tudjuk, hogy a közmédiumok támogatása hogyan zsugorodik.

Legutoljára a bizottsági ülésen meghallhattuk a pénzügyminisztériumi államtitkár úr nyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy például a Magyar Rádió zenei együtteseinek az eltartása nem a rádió feladata. Valójában arról van szó, hogy a jelenlegi keretek között nem finanszírozható tevékenységekről hogyan lehet olyan állításokat tenni, hogy azokat tulajdonképpen nem is kell finanszírozni.

A negyedik sommás megállapításom igen egyszerű. Az oktatási és kulturális tárca költségvetése egyetlenegy célnak felel meg: a pénzkivonás céljának. Az pedig, hogy hogyan jutottunk el odáig néhány év alatt, hogy érdemnek kell tekinteni egy bizonyos tárca területéről a forráskivonást és a forráskivonás sikeres elvégzését, erre vonatkozólag a mai napon előttem szólók, vezérszónokok és mások bőséges információval szolgáltak. Ebbe nem akarok belemenni. Úgy gondolom azonban, velük egybehangzóan, hogy azt a pénzt veszik most vissza egyebek közt a kultúrától, amit meggondolatlanul egy választási győzelem érdekében valahová betettek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu