BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a költségvetést vizsgáljuk, akkor számomra az elsődleges probléma az, hogy a magyar társadalom előtt álló nagy kérdésekre ad-e valamilyen választ, ad-e lehetőséget, ad-e előrelépést, nyilván egyéves kereten belül, amit megtehetünk.

Tudjuk, hogy ma Magyarországon 3,9 millió ember dolgozik, 3,9 millió ember, munkavállaló van, aki szinte évek óta vagy évtizedek óta vállalja ezeket a terheket, amelyeket itt közösen viselünk, és ami itt kiadásként megjelenik, az ő adójukból fedezzük. Kulcskérdés a számunkra, hogy a munkavállalók számát tudjuk-e növelni, meg tudjuk-e változtatni. Ellenzéki képviselőtársainknak volt egy javaslata, hogy csökkentjük a járulékokat, és ez alapján automatikusan növekedik a munkahelyek száma. A mi számunkra ez nem elfogadható, hiszen korábban, a 2000. év során volt egy jelentős járadékcsökkenés, több mint 8 százalékos, és a munkahelyek száma nem változott, tehát nem növekedett.

A magunk részéről két választ tudunk erre adni. Az egyik az, hogy nem a járadékok csökkentésével, nem ezzel a lehetőséggel kell elsősorban élni, hanem a befektetésekkel, a befektetések ösztönzésével, és ez fog teremteni a mi számunkra új munkahelyeket. Erre forrásként most az Unióból érkező támogatásokat tudjuk felhasználni. Ha ezeket sikeresen fektetjük be - és ezeknek a számai benne vannak a költségvetésben -, akkor bizonyára lényegesen több munkahellyel számolhatunk. A nagyobb számú munkahely következtében pedig a bevételünk is több lesz, és ez teszi majd lehetővé a számunkra, hogy a járadékokat, az adókat csökkentsük.

Mivel ez viszonylag kevés, tehát ez egy csapdahelyzet lenne, hiszen ha megőrizzük a jelenleg működő struktúrákat, a nagy ellátórendszereket olyan formában, ahogy most működnek, akkor ezek mint pénznyelő automaták elnyelnék azokat a pluszbevételeket, amelyek a befizetésekből keletkeznének. Ezért a másik lépés a strukturális átalakítás, tehát a rendszer reformja lenne. Elsősorban az egészségügyi rendszerhez, az oktatási rendszerhez, a közigazgatási és a nyugdíjrendszerhez kell hozzányúlni. Természetesen bármiféle változást vagy változtatást egy év alatt nem tudunk végrehajtani ezeken a rendszereken, tehát ehhez hosszabb idő kell. A mi számunkra és a mi véleményünk szerint az ehhez szükséges első lépéseket most megtettük.

Hogy milyen a most előttünk lévő 2008-as költségvetés? Engedjék meg, hogy az ÁSZ elnökét idézzem! Őszerinte: "Reálisan tervezte meg a kormány a jövő évi költségvetési folyamatokat, a tervben lényeges kockázatokat nem találtunk sem kiadási, sem bevételi oldalon." Igaz, hozzátett még két megjegyzést, és ez így szól: "Ha az egészségügyi reform szervezettebb volna, és a közigazgatási átalakítás szakmai hangsúlyt kapna, akkor a 2009. és a 2010. évi költségvetési kockázatok is mérsékelhetők volnának." Mindez tehát egy kerek egészet mutat a számunkra, hogy gyakorlatilag a 2008. évi költségvetés megnyugtató és biztató alapon áll.

2001 óta a 2008-as költségvetés esetében fordul először elő, hogy az elsődleges egyensúly - ez a kamatbevételek és a -kiadások nélküli egyensúlyt jelenti - félmilliárddal több lesz, tehát egy pozitív egyenleget fog mutatni. Ebben a költségvetésben a bevételek növekedése nem adók emelésével történik, hanem a gazdaság kifehérítésével. Hiszen több áfa és több illeték, jövedéki adó fog érkezni, ezeknek a felülvizsgálatát a kormány elhatározta, és intézkedéssorozatainak a végrehajtásával már 2007-ben is nőttek a bevételek.

A személyi jövedelemadóból is több bevételre számít a kormány, nyilván azért, mert a gazdaság kifehérítése során sokkal több munkavállalót jelentettek be. Körülbelül 400 ezerre saccolták ezt, hogy ennyien dolgoznak feketén, akik közül jelentős számú munkavállalót bejelentettek. Azt is tudjuk, hogy a társadalombiztosítási alapokba az eddigi befizetők száma 200 ezerrel nőtt.

A személyi jövedelemadóban ugyanakkor, hogy egy többletbevétellel számol a kormány, a 170 ezer és 220 ezer forintos határok közötti jövedelmet keresőknél több mint 30 milliárdot hagy otthon, a zsebükben. Ez egy igen jelentős összeg. Tehát egyszerre csinál egy pozitív intézkedést, amely magukat a munkavállalókat érinti, és amely érinti az ország bevételeit is.

Nézzük meg a kiadásokat! A kiadásoknak több mint 60 százaléka elsősorban szociális és jóléti kiadásokhoz kötődik. Ezt az elvet a kormány nem volt hajlandó feladni, és a konvergenciaprogram keretében is megtartotta. Maguk a nyugdíjkiadások, tehát a teljes kiadások összesen 12,3 százalékkal fognak emelkedni, de nő az anyasági, a rokkantsági segély, a munkanélküliek járadéka és a családi pótlék is 4,5 százalékkal. Ugyanakkor az igazgatási kiadások, a központi kormányzat, az önkormányzatok igazgatási kiadásai 13,3 százalékkal fognak csökkenni. Az az elképzelés tehát, hogy egy olcsóbb államot tartsunk fenn, egy olcsóbb közigazgatási rendszert működtessünk, szintén teljesül.

Olcsóbb lesz az összevont rendőrség és a határőrség is. Ugyanakkor míg a sztrádaépítésekre 2007-ben 205 milliárdot fordított a kormány, 2008-ban 103 milliárdra csökken ez az összeg. De ez a csökkenés nem jelenti azt, hogy a tervezett 6-os út, amelynek az ügyét napjainkban vitattunk meg itt a parlament keretén belül, ne épülne meg, és ne tárná fel a dél-dunántúli régiót, hiszen ez egy magántőke bevonásával épülő beruházás, amely jelentősen elősegíti az ország ezen déli része fejlődését. Az útpénztár ugyanakkor, a felújításokra fordított összegek 106 milliárdról 123 milliárdra emelkednek. Ez csak néhány kiragadott tétel.

Engedjék meg, hogy mivel a kultúráról is szó volt, és többször elhangzott a vita során, hogy a kultúrára fordított összegeket csökkentettük, elmondjam, hogy az én véleményem szerint nem. Hiszen a kultúrára fordított összegek között ott találjuk az Európa kulturális fővárosa programra fordított összeget, és ez a 2010-es program nem Pécs város, hanem az ország sikere lesz. Idénre 500 milliót, a következő évekre, 2009-re és 2010-re betervezett a kormányzat, összesen 3,3 milliárd forintot fog fordítani erre, és ez elsősorban a programokra, rendezvényekre kerül felhasználásra. Magukra a kulturális beruházásokra, amelyek révén arra számítunk, hogy Pécs városa méltó pólus, Budapest mellett az ország másik kulturális fővárosa lesz, több mint 34,6 milliárd forintot fogunk fordítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek a rövid, kiragadott gondolatok számomra azt tükrözik, az ország megtette azt az első lépést, amely a minőségi váltáshoz szükséges. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu