DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lehet, hogy az ellenzéki képviselőtársaimat kevésbé fogja érdekelni, mint a botrányos felszólalások az ő részükről, de a személyeskedés és a mocskolódás helyett visszatérnék az eddig folytatott szakmai színvonalra és szakmai vitára, amit az Országgyűlésnek órákig sikerült folytatnia, addig, amíg sajnos, Révész képviselő úr ezt a színvonalat meg nem szüntette, vagy le nem süllyesztette.
Az alkotmányügyi bizottság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagjaként a bírósági költségvetéshez, a bírósági fejezethez kívánok hozzászólni. Elöljáróban elmondanám azt, hogy a bíróságok költségvetését nem a kormány, hanem az Országos Igazságszolgáltatási Tanács közvetlenül, a kormány közreműködése nélkül terjeszti be az Országgyűlésnek. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban vita folyt a költségvetésről, az előterjesztésről természetesen, azonban kiemelem azt, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács végül egyhangú határozattal döntött úgy, hogy a most az Országgyűlés előtt lévő költségvetési tervezetet nyújtja be. Tehát a határozatot egyhangúlag fogadták el.
Természetesen, mint minden fejezet esetében, gondolom, volt vita az OIT-ban is arról, hogy elférne még több pénz a bírósági költségvetésben. De hát, tisztelt Országgyűlés, hol nem? Ezzel kapcsolatban mindenképpen kiemelném azt, hogy 2002-től mostanáig, mióta baloldali kormányzás van az úgynevezett polgári kormány után, duplájára, tehát több mint kétszeresére nőtt meg a bírósági költségvetés, kétszer annyi pénzt kapnak a bíróságok. Egyetértek azzal, a bizottsági vitában is elhangzott ez, hogy a bíróságok számára juttatott pénz, költségvetési hozzájárulás nagyon jó befektetés. A jogbiztonság szavatolása, biztosítása az államnak természetesen kötelessége, ha azonban tényleg csak a költség-haszon elmélet szempontjából vizsgáljuk a kérdést, akkor is jó befektetés a bíróságok számára juttatott pénz. Ugyanis a gyorsabb, hatékonyabb eljárások hosszú távon - vagy talán azt kell mondjam, középtávon is - költségvetési bevételt fognak eredményezni, biztosan sokkal többet annál, mint amennyit befektetünk a bíróságokba.
Hogy csak néhány példát említsek: ha a tartozásokról és az e körben felmerült jogvitákról a bíróságok gyorsabban határoznak, kevesebb cég megy tönkre, nagyobb az adóbevétel. Ha a biztosítási intézkedéseket gyorsabban hozzák meg, akkor nem lehet vagyont kimenteni. Ha a büntetőeljárások gyorsabban befejeződnek, ebben az esetben nem mennek tönkre egzisztenciák.
Tehát egyetértek azzal, és messzemenőkig támogatom, hogy ahogy van rá lehetőség, jelentősen több pénzt kell majd a bíróságok számára juttatni. De a realitást éppen az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ismerte fel, és a pénzügyminiszterrel történt megbeszéléseket követően egyhangúlag elfogadta a beterjesztett költségvetést.
A távlati tervek után a konkrétumokról: a most beterjesztett költségvetési törvényjavaslatban is 2 milliárd forinttal több jut majd a bíróságok vonatkozásában a tárgyi kiadásokra, egyébként az ügyészségeknél ez 1 milliárd forint pluszt jelent, tehát az ügyészségek, bíróságok 3 milliárd forinttal kapnak többet ez évben, mint tavaly. Ebből biztosítani lehet a zökkenőmentes, színvonalas ítélkezést, biztosítani lehet a már megkezdett új beruházásokat, illetve a tervbe vett beruházásokat is meg lehet kezdeni. Meg kell azt említenem, hogy a bírósági költségvetési fejezetet bővíteni többféle módon lehet. Az a legegyszerűbb, hogy többletforrást biztosítunk a számára, de Orosz Sándor képviselőtársam egy nagyon érzékletes példával, a halászlé példájával illusztrálta azt, hogy egységesen kell szemlélni a költségvetést, nem pusztán egyetlen fejezetet kell abból kiragadni, és azt vizsgálat tárgyává tenni.
Én ennél még egy picit tovább megyek, bővítem ezt a kört, és azt mondom, úgy kell értékelni egy fejezetet, hogy közben megnézem, megvizsgálom az adott évben elfogadott törvényeket, az adott évben beterjesztett törvényjavaslatokat, ugyanis többletforrást úgy is lehet biztosítani, hogy feladatot, hatáskört elvonok attól a költségvetési fejezettől, jó értelemben véve, természetesen. Ténykérdés, hogy kiadásoktól szabadítjuk meg a bíróságokat, és ilyenformán a bírósági költségvetés indirekt módon többletforráshoz jut.
Hogy csak egy ilyen törvényt említsek, emeljek ki, most éppen a parlament előtt van a jogi segítségnyújtásról szóló törvényjavaslat, amely alapján a kirendelt védőintézmény részben átkerül az Igazságügyi Hivatalhoz, tehát a jogi segítségnyújtás keretében lehet majd büntetőeljárásokban, tehát peres eljárásokban és polgári peres eljárásokban is képviselni az arra rászorulókat. Ilyenformán a bíróságoknak kevesebb kirendelt védőt és kevesebb pártfogó ügyvédet kell majd alkalmazni, és értelemszerűen a bírósági költségvetésből kifizetni. Ez a törvénymódosítás, amely egyébként éppen 2008. január 1-jétől lép hatályba, indirekt módon növelni fogja a bírósági költségvetést. Tehát nemcsak ezzel a 2 milliárd forinttal nő, ami effektíve költségvetési többletforrás, hanem ezzel a ki nem fizetendő összeggel is.
Szintén meg kell említeni a bírósági költségvetések kapcsán azt, hogy a kormány és a Legfelsőbb Bíróság elnöke bizonyos beruházásokról megállapodott, amelyek szintén nem a bírósági költségvetést fogják terhelni, ezzel szemben megtakarítást eredményeznek. Ilyenként említeném a Pest Megyei Bíróság új épületbe költöztetését, ami az elkövetkezendő években meg fog történni. És ha így a Pest Megyei Bíróság egy modern módon felépített és felszerelt épületbe kerül, nem pedig több elavult épületben kell a különböző kollégiumoknak tevékenységüket kifejteni, jelentős megtakarítást fog eredményezni a bírósági költségvetés számára.
Úgy gondolom tehát, hogy mind konkrétan az ez évi költségvetés, mind pedig a távlati tervek biztosítani tudják a zökkenőmentes és jó színvonalú ítélkezést, ezért azt kérem az Országgyűléstől tisztelettel, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által benyújtott költségvetést abban a változatlan formában fogadja majd el.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés