DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Jó reggelt kívánok! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A tegnapi nap során a vitában elhangzott érvek és bizonyos mértékig ellenérvek mentén haladva, azt hiszem, akkor tesszük jól ebben a költségvetési vitában, ha reálisan szembenézünk azokkal a kihívásokkal, amelyek az ország előtt állnak. A tegnapi nap is számos felszólaló említette a konvergenciaprogram végrehajtásának fontosságát, jómagam is szeretnék becsatlakozni abba a sorba, akik ráirányítják egyrészt az Országgyűlés, másrészt pedig az ország lakosságának a figyelmét arra, hogy az a konvergenciaprogram, amit idestova majdnem két esztendeje ez a kormány felvállalt, gyakorlatilag az ország európai beilleszkedésének programjaként is elmondható.

A "konvergencia" szó hovatovább egyféle belső szakkifejezéssé vált az Országgyűlésben. Lehet rá haragudni, szeretni talán kevésbé, mindenesetre összeszorított foggal végre kell hajtani, tekintettel arra, hogy a magyar gazdaság egyensúlyi problémái nem csupán az euró bevezetését veszélyeztetik, hanem ezek az egyensúlyi problémák egyben elzárják vagy elzárhatják az utat az elől, hogy az ország ténylegesen egy tartós, fenntartható növekedési pályára álljon. Természetesen ez a konvergenciaprogram két alapvető pilléren nyugszik. Az egyik az, amit, azt hiszem, nagyon jól láthattunk az elmúlt hónapokban, hogy szélesíteni kell az adóalapot. Tudomásul kell venni a közvéleménynek, nekünk is, politikusoknak, hogy ennek az országnak borzalmasan sok közösségi bevételre, úgymond adóbevételre van szüksége, egyszerűen azért, mert megváltozott az ország kiadási szerkezete, egyre több és több javat fogyasztunk el közösségileg, mintsem korábban inkább egyénileg.

A másik oldal, ez a fájdalmasabb rész, tisztelt Országgyűlés, a kiadások világa. Természetesen könnyű azt mondani, hogy csökkenteni kell a kiadásokat, de abban a pillanatban, ha rátérünk, hogy most melyik kiadást kell csökkenteni, onnantól kezdve jönnek az országban a kisebb-nagyobb csoportok különböző problémái, gondjai, sőt esetenként fájdalmai. Ugyanakkor ezen a költségvetésen, tisztelt Országgyűlés, nem lehet és nem is érdemes számon kérni azt a munkát, amit egyébként jövő tavasszal szándékozik az Országgyűlés, de legfőképpen a kormány elvégezni, ez pedig az adóreform világába vezet el minket. Mindazokat a javaslatokat, amelyek most ennek a 2008-as - és még egyszer mondom: feszes, a konvergenciapályán működő - költségvetésnek az adórészeit érintik, nyugodtan fontoljuk meg, de ne érvényesítsük ezen költségvetés keretein belül, sokkal inkább a 2009. január 1-jétől ígért adóreformcsomagba próbáljuk meg beletenni.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék röviden beszélni két olyan kihívásról, amelyik nagyon is érinti a költségvetésünket, két olyan veszélyforrásról, ami alapvetően meghatározhatja a jövő évi prudens kiadási teljesítményeinket. Az egyik az energia, a másik az egészségügy kérdése. Éppen a tegnapi nap híre volt, hogy az immár felszabadított, szabadpiaci ármeghatározás az elektromos áram terén milyen eredményeket hozott. Hát bizony, kereslet-kínálat úgy találkozott össze, hogy meglehetősen nagy mértékben, ma még egyelőre nem pontosan tudható mértékben, de mindenképpen megemeli az elektromos áram árát, amelyet elsősorban az ipari fogyasztók fognak úgymond elszenvedni.

Itt, tisztelt elnök úr, tisztelt Országgyűlés, rendkívül sok apró további teendő van még kormányzati oldalon is, illetve általában a gazdaságszabályozás oldalán azért, hogy ki tudjuk védeni azokat a hatásokat, amelyek azáltal tolulnak elénk, hogy az energiaköltségek, elsődlegesen az elektromos áram ára mindenféleképpen följebb megy. Ez bizony nagyon komoly versenyképességi kihívások elé állítja a magyarországi vállalatokat, elsősorban azokat, amelyek sok-sok villamos energiát használnak fel, mondhatnám a tömegközlekedést, a MÁV-ot, a BKV-t és az egyéb vezetékes közlekedési eszközöket, amelyek nem kis mértékben ki vannak téve a költségvetés támogatási lehetőségeinek.

A másik kérdés az egészségügy világába vezet el minket. Ugye, hamarosan tárgyalni fogjuk az Országgyűlésben azokat a törvényeket, amelyek megalapozzák az egészségügy jövő évi részletes kiadásait, és ezek sorában van egy hallatlanul komoly feladatunk, ez pedig a regionális egészségpénztárak létrehozása. Még egyszer hangsúlyozom, regionális egészségpénztárakról van szó, tehát szolgáltatásszervező cégekről. Ezeknek a kiadása természetesen nyomva van azáltal, hogy nagyon sok egészségügyi szolgáltatást kíván a magyar lakosság igénybe venni, és az is nagyon fontos, hogy ezek a szolgáltatások nemcsak nap mint nap simán jussanak el a lakossághoz, hanem az is fontos, hogy szintén fenntartható rendszert alkossunk. Ennek a fenntarthatóságnak az érdekében rendkívüli módon figyelni kell arra, hogy ezek a cégek, egészségpénztárak stabilak tudjanak maradni, sem rövid, sem közép-, sem hosszú távon nem szabad hogy veszélyeztessük semmivel a működésüket.

Éppen ezért azt javaslom az Országgyűlésnek, hogy ugyan nem a költségvetés keretein belül, de annak mentén és lehetőség szerint még az idei esztendőben azokat az egészségpénztárakat, amelyek most létrejönnek, vonjuk be azon védelmi kategóriába, amivel egyébként néhány magántulajdonú céget illettünk a szeptemberi időszakban, azaz a közellátás szempontjából kiemelten fontos cégek körébe sorolni. Vagylagosan pedig azt javaslom, hogy hasonló védelem alá vonjuk ezeket, mint azt tettük nem egy közszolgáltató energetikai vállalat tekintetében.

(8.10)

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Ezekre a kihívásokra szerettem volna vagy kívántam felhívni az Országgyűlés figyelmét, mert ez a kettő: az energiakérdések és az egészségügy - amely egyébként a költségvetésekben korábban nem szerepelt olyan hangsúllyal, mint sok más tényező - lesz ennek az országnak az évtized végéig kibontakozó legerősebb és - ha szabad így fogalmaznom - legfrissebb kihívása, ezt méltó figyelemmel kell hogy kísérjük, kövessük és alakítsuk.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu