MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én most egy teljesen más témát szeretnék itt a költségvetési vita során behozni a Házba, amiről talán elég keveset beszélünk az elmúlt hetekben-hónapokban, ez a külpolitika, biztonságpolitika témaköre. Teszem ezt azért, mert nagyon sok olyan kérdés, amit képviselőtársaim is akár egyetértésben, akár vitában elmondtak itt az elmúlt órákban, ezekkel nagyon szoros kapcsolatban van. Hiszen hozzá kell szokjunk ahhoz, hogy a mai világban a külpolitika, a biztonságpolitika nagymértékben meghatározza azt, hogy Magyarország mennyire lehet sikeres, mennyire szabadok a lehetőségei, mennyire tud jól együttműködni a környező országokkal vagy akár távolabbi országokkal is. Éppen ezért fontos, hogy váltsunk erről néhány szót, és a költségvetés kapcsán is beszéljünk ezekről a kérdésekről.
Magyarországon formálódik az új külpolitikai stratégia, aminek sarkalatos pontja az az örökség is, amit az elmúlt 16 évben az előző kormányok helyesen képviseltek. De meg kell jelenjenek új pontok is, meg kell jelenjenek új aktivitások is ebben a külpolitikai stratégiában, hiszen változik a világ körülöttünk, változnak a körülmények, éppen ezért Magyarországnak is újra kell értékelnie azokat a pozíciókat, amelyeket eddig elfoglalt, és ehhez természetesen költségvetési forrásokat is kell biztosítani.
Ebben az új külpolitikai stratégiában egészen biztosan továbbra is nagyon fontos szerepet kell kapjon az európai uniós tagságunkból és a NATO-tagságunkból származó feladatok teljesítése, hogy Magyarországot egy hatékony, megbízható partnerként lehessen számon tartani mind a két szövetségben és az integrációban is. Hiszen fontos, hogy azokban a célokban, kezdeményezésekben, amelyeket mind az Európai Unióban, mind pedig a NATO-ban a tagországok kitűznek maguk elé, Magyarország szervesen részt vegyen. Ezenkívül természetesen ugyanilyen fontos a határon túli magyarokról való gondoskodás, a jószomszédi kapcsolatok további fejlesztése, és ehhez mind-mind további forrásokat igényelnek magyar költségvetési oldalról is, illetőleg természetesen lehetőség van regionális együttműködés keretében európai uniós forrásokat is felhasználni.
Nagyon fontosnak tartom, hogy arról is beszéljünk, hogy számos olyan kezdeményezése van a magyar kormánynak, ami, azt gondolom, sajnos unikális módon, de egyébként helyesen ötpárti konszenzust élvez. Ilyen például Magyarországnak a biztonságpolitika területén a különböző külföldi missziókban való részvétele. Magyarország 17 misszióban vesz részt mintegy 13 országban az elmúlt időszakban, és tervezi ebben a további kötelezettségvállalását is.
A honvédelmi miniszter épp a napokban tárgyalt Hollandiában a NATO védelmi minisztereinek informális tanácskozásán, ahol megerősítette ezen elkötelezettségét a kormány. Ehhez maga mögött tudja a kormány az ötpárti egyetértést, és ami örvendetes a külpolitikával foglalkozó képviselőtársaim számára is, hogy a konvergenciaprogram teljesítése, a jövő évi takarékos költségvetés mellett is ezeknek a céloknak a finanszírozására elegendő költségvetési forrás áll rendelkezésre a kormány tervezete szerint.
Azt gondolom, hogy ez azért nagyon fontos, mert ezen együttműködések alapján, ezen missziókban való részvételek alapján Magyarország számára bővül az a mozgástér, amit a különböző országokkal való együttműködésben ki tudunk fejteni, illetőleg hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a világban különböző helyeken megjelenő stabilitásbeli problémákat közösen kezeljük, és az effajta stabilitás növekedése hozzájárulhat nagyon konkrét hazai kérdések megoldásához is; legyen szó itt adott esetben energiabiztonságról vagy akár bármilyen más kérdésről.
Éppen azért gondoltam azt, hogy fontos arról beszélni, és ösztönözni a kormányt arra, hogy a jövőben is tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ezek a nemzetközi szerepvállalások megfelelő mértékűek legyenek, természetesen az ország teherbíró képességét szem előtt tartva. Mindenképpen fontosnak tartjuk azt, hogy ebben legyenek további lépések, és örvendetesnek tartjuk azt is, hogy ehhez a kormány partner, és biztosítja a forrásokat mind a külpolitika, mind a biztonságpolitika, mind pedig a jószomszédi viszony és a határon túli magyarokról való gondoskodás területén.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés