DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tatai képviselőtársam hozzászólása és értékelése késztetett szólásra. Valóban, a felzárkózásunkat egy tudásalapú társadalom teremtené meg, de megtekintve a 2008-as költségvetést, nem látom sem a forrás, sem a szemlélet oldalán azt, hogyan fog megváltozni az, hogy az iskolai képzési rendszerből kiesettek és kikerültek, a képesítés nélküliek száma több mint kétszerese az európai átlagnak. Az élethosszig tartó képzés, amelynek a rendszerszerű támogatására forrást sem látok, fele az uniósnak.

(11.00)

Nem látom a tudásalapú társadalomra való felkészülést ott, ahol 1 százalékot költünk a kutatás-fejlesztési és innovációs két csoportra, 0,9 százalékot úgy próbálunk adórendszerből behajtani, hogy nem tisztázottak az útvonalak.

Teljesen hamis volt hozzászólásának a vége, amely a Tudományos Akadémiáról és a felsőoktatásról szólt, és különösen hamis az, amely feltételül a tandíj bevezetését szorgalmazza. Ha visszaemlékszik, Mádl elnök úr nem ezt mondta. Azt mondta, hogy az árán vásárolt felsőoktatás az, amely lehetővé tudja tenni egy tudásalapú társadalom felépítését. Az innováció is szóba került. Az az egészségügyi rendszerátalakítás és az a háttér egyetemi bázis, amely az oktatás-tudományos munka-gyógyítás hármasára épül, a jelenlegi finanszírozás mellett a legközelebb áll a csődhöz, hiszen milliárdos nagyságrendű minden oktató egészségügyi intézmény adósságállománya. Itt kellene megteremteni azt az új generációt, amely a XXI. század technológiájával gyógyítana.

Nagyon szomorú vagyok a 2008-as költségvetésért. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu