FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetgazdaság szegény sorsú tagjáról nagyon keveset beszéltünk - a mezőgazdaságot említem így -, hiszen eddig két elhangzott felszólalás volt csak. De mielőtt csendesen végleg kimúlna, azért legalább mondjuk el felette a gyászbeszédet, mert sajnos a tavalyi, az idei és a most benyújtásra került jövő évi költségvetés is egyelőre ezt a pályát írja elő a magyar mezőgazdaságnak.
Ha csak konkrétan a számadatokat olvassuk vissza, a jövőre tervezett mezőgazdasági összköltség 18 milliárddal kevesebb lesz a benyújtott költségvetésben, mint az idei. Lehet ezt egyébként mindenféleképpen - bűvészkedéssel - indokolni, hogy miért jó az, ha 18 milliárddal kevesebb, mint ahogyan szocialista képviselőtársam tett már rá kísérletet, de azért nagyon mókásnak tűnik azt jónak beállítani, ami rossz.
A legfájdalmasabb része természetesen az, amit az Állami Számvevőszék is hiányol több év óta, hogy a nemzeti kiegészítő támogatás, amit adhatunk, az úgynevezett top up, a feltöltési rész először is nem szerepel önálló költségsoron, ezt mindig eldugva, elbújtatva teszik be a költségvetésbe, holott ennek külön tételsoron kellene szerepelni. De a nagy fájdalom emellett nemcsak az, hogy külön nem szerepeltetik tételsoron, hanem most már a második évben teszik meg azt, amelyet egyetlen európai uniós ország sem tesz meg, hogy 25 milliárd forinttal kevesebbet fizetnek ki ezen a címsoron.
(12.30)
Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat, hogy az előző ciklusban, 2002-2006-ban, az akkor négypárti parlamentben egy határozatot fogadtunk el egyhangú szavazással. Ez arról szólt, hogy ha belépünk az Európai Unióba 2004-ben, mint ahogy ez megtörtént, és ott csak 25 százalék támogatást fogunk kapni mi, magyar gazdálkodók a régi országok gazdálkodóihoz képest, no, ez is megtörtént, akkor a magyar költségvetésből, mert az Unió megengedte az utólag csatlakozott tíz ország nemzeti költségvetésének, 30 százaléknyi kiegészítő támogatást adunk a gazdálkodóknak. És így is csak körülbelül 50 százalékos a támogatása a gazdálkodóknak a nyílt piaci versenyben a 100 százalékban támogatott gazdálkodókéhoz képest. Nos, ezt a 30 százalékos nagyesküt letettük akkor itt a parlamentben, ezt rúgta fel a szocialista-szabad demokrata kormány most. Önmaga indítványát rúgta fel, mert a 30 százalék helyett már csak 25 százalékot fizet ki, 103 milliárd forint helyett már csak 78 milliárdot fizetett ki az idei költségvetésből, és a jövő évre tervezett költségvetésben is ennyit szán rá. Ezt egyetlen európai uniós ország meg nem merte volna tenni a saját gazdálkodóival.
Mivel is indokolták tavaly a költségvetési vitában a 25 milliárdos csökkentést? Intervenciós készleteket kell belőle finanszírozni. Akkor is hazugság volt, de kérem szépen, az idén, tudjuk jól, már nincs intervenciós készlet, sőt a közeljövőben nem is lesz, mert gabonahiány van egész Európában, sőt az egész világon, tehát már az az indok sincs meg, ami miatt tavaly elvonták a 25 milliárd forintot. Természetesen az idén már nem is indokolják a most benyújtott költségvetési törvényjavaslatban, hogy jövőre miért nem fizetik ki a gazdáknak járó 103 milliárd forintot, miért ismételten csak 78 milliárd forintot fizetnek ki. Ezzel tudatos versenyhátrányt okoznak saját gazdálkodóiknak. Ezért mertem megkongatni azt a vészharangot, hogy úgy néz ki, csendes kimúlásra ítélték a magyar mezőgazdaságot. Erről a hanyatlásról egyébként az agrárgazdasági jelentés is pontosan beszámol. Itt nevesíthetném az állatlétszám csökkenését, az exportteljesítményünk stagnálását, és azt a kellemetlen helyzetet, hogy sajnálatos módon nem tudtunk különféle területeken lépést tartani, vagy pedig váltani az európai mezőgazdasági szintre.
Önök sokat hangoztatják, hogy az Új Magyarország vidékfejlesztési terv majd most beindul. Igen, először azt tervezték, hogy februárban elfogadja az Unió ezt a tervet, aztán most nagy sikerként jelentették be, hogy na végre, szeptemberben elfogadták, és majd most kiírásra kerülnek a pályázatok. Igen, ezt a lehetőséget látjuk mi is. No de hogyan is szól ez az Új Magyarország fejlesztési terv? Hogyan is állították össze ennek belső szerkezetét? Úgy, hogy gyakorlatilag a téeszalapú tőkés nagybirtokoknak juttatnak óriási pénzforrást, és a családi gazdálkodókat kizárják ezekből a pénzforrásokból. Egész egyszerűen úgy alkották meg a belső szerkezetét, hogy ahová nagy pénzalapot helyeztek el, onnan kizárták a középbirtokkal, kisbirtokkal rendelkező családi gazdálkodókat, az úgynevezett EUME mérőszámmal, ennek a nagyon magas szintre való emelésével; Európában ez nem szokásos, itt megtették. Oda pedig, ahol a családi gazdálkodóknak érdemes lenne pályázni, egyszerűen nem helyeztek el pénzt. Ez, úgy érzem, egy olyan széteső mezőgazdaságot hoz létre, ami Európában egyébként nincs, egy téeszalapú tőkés nagybirtokrendszer felé rohan az ország, miközben Európában a sokszereplős, középbirtokkal rendelkező családi gazdálkodókra alapozzák az egész mezőgazdaságot, éppen azért, mert amikor vészhelyzet van, ezek sokkal rugalmasabban tudnak váltani, mint a globál gazdaságok. Ezt már megtapasztaltuk jó néhányszor.
És sajnálatosan azt látjuk, ez az egyik fájó pont, hogy a kutatás-fejlesztést és az ehhez kapcsolódó genetikai állományunkat elherdálják. A tápiószelei szaporítóanyag-génbankunkat most odaadják annak a multinacionális cégnek a kezelésébe, amely a legnagyobb ellenségünk, mert ők genetikailag módosított növényekkel dolgoznak csak. Hogy merik ezt megcsinálni, tessék mondani? Átgondolták-e egyáltalán, hogy a több száz év óta felhalmozott génállományunkat, amelyben a Kárpát-medencei körülmények között kitenyésztett fajtáink más országok által is elismert fajtagyűjteménye található, odaadják a legnagyobb konkurensünknek, aki be akar minket sodorni a genetikailag módosított országok közé? Éppen ez ellen tiltakoztunk. Elfogadtunk egy ötpárti parlamenti indítványt. Ezt a hihetetlenül nagy nemzeti kincset most besodorják ebbe a rendszerbe, azért, mert önök nem hajlandóak a kutatás-fejlesztést támogatni.
Úgy gondolom, a Nemzeti Földalap megsemmisítése már teljes egészében az önök felelőssége. Ennek a részvénytársaságba való besorolása mindenki által közismert, annak a következménye szerintünk beláthatatlan. Nem kérdéses, ha lesz rá lehetőségünk, a Nemzeti Földalap intézményének valóban a nemzet javára szolgáló intézményi státusát vissza szeretnénk majd állítani.
Olyan tételes "apróságok" is vannak, mint hogy a földhivatalnak újra közel 400 millió forinttal növelik a bevételét. Tetszenek tudni, ez mit jelent? Ez azt jelenti, hogy újra emelni fogja a földhivatal mindenféle eljárási díját, azaz a társadalommal fizettetik meg ismét azt a veszteséget, amit a Gyurcsány-kormány az elmúlt öt évben felhalmozott.
Az osztatlan közös földterületek kimérésére újabb százmillió forintot vonnak el az idei szinthez képest; aztán az "Igyál tejet" programot, amely közkedvelt volt, gyakorlatilag tönkretették.
A hegyközségi nemzeti tanácsok címére a konszenzussal elfogadott 300 millió forint helyett, amivel több éven keresztül stabilizálni tudta a nemzeti tanács a működését, 2006-ban már csak 135 millió forintot helyeztek el, 2007-ben 135 millió forintot, és most, 2008-ban is újabb 135 millió forintot irányoznak elő. Természetesen ezzel tönkre lehet tenni egy rendszert, amire egyébként az Európai Unió és a magyar állam ír elő kötelező feladatokat, csak hát éppen a forrásokat vették el.
Aztán megmosolyognivaló, hogy az idén benyújtott, jövőre szóló költségvetésbe egyszerűen kimásolták az indoklást a tavalyi költségvetésből. Ezért lehet akkora bakit elkövetni, hogy például az állati eredetű melléktermékek ártalmatlanítására egyetlen fillért sem helyeznek el, de az indokló részben nagyon szépen megmagyarázzák, milyen jó dolog, hogy ilyen nagy összegben támogatják az állati melléktermékek ártalmatlanítását. Látszik, hogy halvány fogalmuk nem volt a szerkesztőknek, csak valami nagyot kellett alkotni, hát vegyük át a tavalyi költségvetés indoklásából ugyanazokat a sorokat. Közben a tételes részeknek sajnálatos módon már semmi közük nincs az indokláshoz.
Ugyanilyen nagy kérdés, hogy intervenciós felvásárláshoz kapcsolódó költségeket mutatnak ki a költségvetésben, amikor tudjuk, hogy már nincs is intervenciós felvásárlás, az Unió megszüntette. Egyébként sincs intervenciós alap, amit fel kellene vásárolni. Természetesen nem mutatták ki a helyi vidékfejlesztési irodák működési költségét. Azt jól eldugták. Tudjuk, miről van szó. Itt vannak azok a szocialista érdekeltségű cégek és maguk a volt szocialista személyiségek, akik nem jutottak máshol szerephez, most a helyi vidékfejlesztési iroda működtetésével bízták meg őket, néhány milliárd forintért országos szinten. Ezt valóban el kellett dugni, nehogy kitapintható legyen.
Azt látjuk, hogy ez a költségvetés nem segíti elő a magyar mezőgazdaság problémáit, nem nyújt lehetőséget az állattartóknak, hogy nehéz helyzetükből kilépjenek. Sajnálatos módon önök hozzájárulnak az élelmiszerárak folyamatos emelkedéséhez, és azt látjuk, hogy továbbra is egy téeszalapú tőkés nagybirtokrendszert építenek az Európában szokásos családi gazdálkodás helyett. Ezért nem lehet támogatni ezt a költségvetést.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés