FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Gőgös Zoltán államtitkár úr gondolataira reflektálnék, aki nagyon szép képet festett fel a mezőgazdaságról. De akkor meg kell kérdeznem, hogy tessék mondani, akkor miért csökkentették 18 milliárd forinttal a mezőgazdaság költségvetését az idei évtől számítva a következő évhez képest. (Gőgös Zoltán: Ezt mondtam el, pont erről beszéltem.) És tessék mondani, miért vontak el 25 milliárd forintot a földalapú támogatásból, amikor négypárti határozattal fogadtuk el - az önök előterjesztése alapján - 2003-ban, hogy mindig ki fogjuk fizetni a nemzeti kiegészítést, a top upot, és önök ezt a négypárti parlamenti határozatot sértették meg.

Európában egyetlen ország meg nem merte tenni azt, amit önök megtettek, hogy a saját gazdálkodóikat tudatosan hozzák versenyhátrányba a régi tagországok gazdálkodóival szemben azzal, hogy elvontak olyan 25 milliárd forintot, amelyet az Unió engedélyez kifizetni. (Gőgös Zoltán: Szlovákia egyetlen fillért sem fizetett senkinek.) És tessék mondani, miért hoztak létre olyan életképességi határt, amellyel gyakorlatilag a magyar gazdálkodók 75 százalékát ki fogják zárni azokból a pályázati pénzekből, amit ön most itt nagy prezentációval előadott? Sajnálatos módon ehhez az egyszerű gazdálkodók nem fognak hozzájutni, mert önök olyan feltételeket szabnak. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu