DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm szépen. Én is említenék még két fontos dolgot. Egyrészt a nemrégen lezajlott miniszterelnöki találkozó végeredményeképpen 14 pontban maradt a két miniszterelnök, amelynek a területén fontos lenne előrelépni. Ebben a közös történelemértékeléstől kezdve az infrastruktúra-fejlesztésekig, gazdasági fejlesztésekig mindenféle fontos dolog volt. Azt gondolom, hogy ezt a párbeszédet kellene folytatni, de ehhez szükség van arra, hogy valóban olyan gesztusok érkezzenek, amelyek ezt lehetővé teszik.

A másik, amit mindenképpen érdemes említeni, hogy nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy Szlovákia és Magyarország is csatlakozzon a schengeni zónához, és ez gyakorlatilag a határok eltűnését, légiessé válását fogja jelenteni ebben a régióban, ami még inkább szükségessé teszi azt, hogy előrenézzünk, a jövőbe nézzünk, és segítsük az együttműködéseket.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu