DR. VADAI ÁGNES honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon örülök az aggódásának, és természetesen a meghívásom áll, ugyanakkor engedje meg, hogy én pedig viszontaggódjak azokért az igazgatótanácsi, illetve felügyelőbizottsági tagokért, akiknek történetesen esetleg éppen Orbán Viktor pártelnökig ér a barátsága, a haversága. Az az igazság, hogy én nem is tudom, kik ezek az emberek, de nyilvánvalóan a rokonság rendkívül fontos. Nem gondolom, hogy a tárca a barátság, az ismeretség alapján választja ki ezekbe a szervezetekbe küldött tagjait, hanem kizárólag csakis a rátermettség, az alkalmasság alapján. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Kérem a képviselő urat, higgye el nekem, hogy ezek az emberek, akik az igazgatótanácsokban és a felügyelőbizottságokban ülnek, maximálisan alkalmasak arra a feladatra. Azt is megígérem, ha a képviselő úr eljön hozzám az államtitkárságra és a Honvédelmi Minisztériumba, akkor ki fogjuk őt engedni, ha végzett a látogatásával.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu