DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Azt gondolom, ön az egész hozzászólásnak a lényegét nem értette meg. A bevezetőmben azzal kezdtem, hogy itt nem egyes sorokról, egyes tételekről kell beszélni, és persze én minden egyes sornak örülni fogok - hogyha belemegyünk a sorok vitájába -, minden egyes tételnek örülni fogok, amelyet a társadalmi különbségek kiegyenlítése irányába tesz, javasol a kormány vagy az előterjesztő.

Az a baj, hogy a költségvetés egésze nemhogy csökkentené a társadalmi feszültségeket, hanem kifejezetten növeli. Nemhogy arra tesz kísérletet ez a költségvetés, hogy a szociális különbségeket megszüntesse, hanem éppen ellenkezőleg: e költségvetés nyomán azt látom, hogy az elkövetkezendő években tovább fognak növekedni azok a különbségek, amelyek már az elmúlt években is növekedtek, és amelyek az országban ezeket a súlyos társadalmi folyamatokat indították el.

(13.30)

Azt kell hogy mondjam, ma már a magyar típusú öngyilkosság a nemzetközi szakirodalomban önálló fogalomként jelent meg. Ezek azok a folyamatok, amelyekről beszélek, ezen folyamatok ellen kellene valamit tenni, és ezeket a lépéseket hiányolom ebből a költségvetésből.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu