TÖRÖK ZSOLT (MSZP): A 2008. évi költségvetést megalapozó egyes törvényekről szól a mai vita, hogyha jól értem, és hogyha képviselő úr is hasonlóan a napirendi pontnál tart, akkor ez pedig például az, hogy milyen bevételekre tesznek szert az egyes hatóságok, illetve ezek a hatóságok milyen mértékben rendelkeznek önmaguk ezekkel a bevételekkel, mi az a mérték, amiben a központi költségvetés rendelkezik rögtön ezekről az összegekről, illetve hogy milyen szerepe van hosszú távon például a fogyasztóvédelmi hatóságnak vagy az egyes, az emberek életminőségét elősegítő hatóságok működésének. Azt gondolom, hogy ebben jelentős mértékben van a törvényben fontos paragrafusoknak helye, és azt gondolom, hogy amiről én beszéltem, az is alátámasztja ezt valamelyest.
Gondolom, ön is fontosnak tartja ezt az ügyet annyira, hogy 7 perc 15 másodperc erejéig foglalkozzunk a fogyasztóvédelemmel vagy éppen a családok támogatásának egyes kérdéseivel.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés