DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Három héttel ezelőtt itt, a Házban Herényi Károly frakcióvezető úr felvetette a Baumag-károsultak ügyét, újfajta aspektusból közelítve meg a kérdést. A miniszter úr konstruktív hozzáállása új reményt keltett abban a mintegy 12 ezer becsapott, kisemmizett emberben és hozzátartozóikban, akik e szégyenteljes ügy kárvallottjai.
Frakcióvezető úr feltette ekkor azt a kérdést, hogy vajon előfordulhatott volna-e, hogy 12 ezer embert rászedjenek hosszú esztendőkön keresztül, ha a különféle állami szervek időben járnak el, és időben fedik fel, hogy bizony a Baumag-csoporthoz tartozó cégek egy része nem a törvénynek megfelelő módon folytatta a tevékenységét. Utalt az állampolgári jogok biztosának a jelentésére, amely rávilágított az állami hivatalok tetten érhető mulasztására is. Az ombudsmani jelentés elképzelhetőnek tartja a károk másfajta rendezését is államigazgatási jogkörben okozott kár címén.
Mindezek figyelembevételével azt kérdezték öntől, miniszter úr, hogy ha kiderül, hogy valamely állami szerv vagy hivatal mulasztása okozta ezt a kárt, akkor a kormány, a költségvetés, az állam vállalja-e a garanciát a károk megfizetésének vonatkozásában. Válaszában ön ígéretet tett arra, hogy jogászokkal meg fogja nézetni, felmerülhet-e ilyen kezdeményezés, és ha igen, akkor miniszteri minőségben milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a továbblépést illetően.
Miniszter úr, kérdezem tisztelettel: az elmúlt három hét során a jogászi vizsgálat milyen eredmény hozott? Felmerült-e a vizsgálat során az ön és minisztériuma által felügyelt állami szervek felelőssége?
Válaszát rajtam kívül több mint tízezer ember várja. Várom válaszát. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés