PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Számunkra eddig is nyilvánvaló tény volt, és nagyon örülünk, hogy most már önök is egyetértenek abban, hogy az európai uniós források felhasználását segítő, egyszerre, párhuzamosan működtetett három hálózat költséges, gazdaságtalan, és nem is működik hatékonyan. Ugyanakkor azt is szóvá tettük, hogy a hálózatban szereplő személyek finoman fogalmazva is politikailag nem makulátlanok, ezért alkalmatlanok a feladatuknak az ellátására.
(14.50)
Persze, önök szerint ez nem gátolná, és ma sem gátolja őket a munkavégzésben. Gőgös Zoltán úgy válaszolt a kritikáinkra - látom bólogat, ezért fenntartja az álláspontját, több mint cinizmus egyébként az ön véleménye -, hogy a pályázati kiírás nem zárta ki a szocialista kötődést, és kénytelenek ezt a programot olyanokkal végrehajtani, akik legalább hisznek benne. (Gőgös Zoltán: Így van! Pontosan így van.)
Tisztelt Miniszter Úr! Ide jutottunk? Nincsenek már Magyarországon pártsemleges szakértők? Nincsenek olyan szakértők, akikkel ezt a hálózatot működtetni lehetne hatékonyan? Tudja, egyszerűen sokkoló látni azt a listát, amiből egyértelmű pártkötődés olvasható ki. A minap egy hetilap közölte ezt a listát, és előfordul az összefonódásnak egy olyan minősített esete benne, bizonyára ön is látta, amikor két hálózat egy családba fut össze. Férj és feleség működtetik külön a külön hálózatokhoz tartozó irodákat, különböző poszttal. Ez nem normális állapot. Úgy gondoljuk, hogy az ön szavait idézzem, táskás álmutyizók járják, járhatják az országot, önre vagy más kormánytagokra hivatkozva, és biztos pénznyerést ígérve.
A korrupciókra és a visszaélésekre csak határozott válasz adható. És nem elég verbálisan fenyegetőzni, a nem megfelelő intézményeket egész egyszerűen fel kell számolni. Meg kell találni annak a módját, hogy az uniós tagságunkból eredő feladatokat olyan személyek lássák el, akiknek szakmai és közéleti szerepe megkérdőjelezhetetlen. Ennek érdekében tettem azt a határozati javaslatot, hogy az átláthatóság, az ellenőrizhetőség jegyében a vidék- és területfejlesztéshez kapcsolódó közös koordinátori szervezet álljon fel szakmai alapon, és a munkát köztisztviselők végezzék el, így az összeférhetetlenségről szó sem lehet.
Kérdezem öntől: komolyan gondolja, hogy csak a kormánykoalícióhoz kötődő pártkatonák alkalmasak szakmai feladat ellátására? Meg kívánják-e szüntetni a jelenlegi tarthatatlan helyzetet mind személyi, mind szervezeti vonatkozásban?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés