BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném önt arról tájékoztatni, hogy igenis vannak olyan ügyek, amelyekben a parlamenti frakciók képviselői képesek és tudnak együtt dolgozni. Éppen egy hónappal ezelőtt kezdtek el az öt frakció képviselői azon dolgozni és azzal foglakozni, vajon mi lehet az oka annak, hogy a nők foglalkoztatottsága olyan alacsony, nemcsak a európai mércéhez képest, hanem saját lehetőségeinkhez, az ország lehetőségeihez, adottságaihoz képest is. Igaz, hogy ez különösebben nem keltette fel sem a televíziók, sem a rádiók figyelmét, mert amikor együtt tudunk dolgozni, arról nem tudósítanak, mert az kit érdekel. Sajnálatos módon leginkább az érdekli már a különböző közvetítőket, riportereket, újságírókat, amikor valamilyen botrányos ügyről lehet a nézőket, illetve az olvasókat tájékoztatni.
Nos, az eddigi munkánk alapján bátran ki merem jelenteni, hogy nagyon jól tudunk együtt dolgozni, és nagyon jól halad ez a munka. Az, hogy a nyugdíjreformmal kapcsolatban mikor kéri a kormánypárt valamennyi frakció együttműködését a koncepció kidolgozására, erről nekem információm nincs, ezt most hallottam öntől először. Ha erre meghívást kapunk, akkor majd ennek nyilvánvalóan eleget is teszünk.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés