DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mátrai képviselő asszony felszólalásából megragadta a figyelmemet az úgynevezett szociális válság ismételt emlegetése. Azt hiszem, hogy ez így nem fogadható el, a nyugdíjas-társadalom szociális válságáról összességében nem beszélhetünk, és semmiféle válságjelenségről sem. Két számmal szeretném mindjárt alá is támasztani ezt a megállapításomat.

2002-ben a Nyugdíj-biztosítási Alap költségvetése, tehát a nyugdíjakra fordítható összeg 1200 milliárd forint volt. Ha megnézi képviselő asszony a 2008. évi költségvetés tervezetében szereplő összeget, az 2850 milliárd forintot is meghalad. Bárhogy nézem, több mint kétszeres emelésről van szó. Ha annak idején, 2002-ben nem beszélhettünk 1200 milliárd mellett szociális válságról, akkor még az inflációt is figyelembe véve hogyan beszélhetnénk 2007-ben vagy 2008-ban szociális válságról ilyen költségvetési előterjesztések alapján?!

Valamit az inflációról, mert a vezérszónoki körben többször is előfordult az erre történő hivatkozás. Kérem szépen, a napokban kezdi a posta kézbesíteni azokat a 2,4 százalékos, januárra visszamenőleges emeléseket, amelyeket éppen a meglódult infláció ellensúlyozására, mintegy kompenzációképpen állapít meg a hatályos nyugdíjtörvény, amit természetesen a kormányzat megfelelően időben folyósít is. Arról nem is beszélve, hogy ugyancsak most kopogtat a postás a 13. havi nyugdíj második részével, kétheti nyugdíjjal, és a 10 százalékos visszamenő emelés, meg a 13. havi nyugdíj második hete, ha nem is túlzottan sok, de jelentős és figyelembe veendő összegszerűség.

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu