KATONA KÁLMÁN, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a lehetőséget, rövid leszek. A környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének az a lényege, hogy egy olyan jelentős ügyet, mint a közlekedés különböző területeinek szabályozása, egy ilyen költségvetési időszakban, ilyen összevontan nem illett volna beterjeszteni.

Különösen problémásnak tartottuk a közúti szabálysértések tényállásával kapcsolatos objektív felelősség kérdéskörét. A kormány jelen lévő képviselői alátámasztották azt az aggályunkat, hogy ugyanazon jogsértés miatt kétszeresen folytatható le eljárás, tehát a szabálysértési eljárás nem zárja ki a közigazgatási eljárást. Az üzemben tartó felelőssége nincs végiggondolva, gondoljunk arra, hogy az autókölcsönzők hogyan fogják ezt a problémát megoldani, de azt hiszem, ez sokkal szélesebb körben problematikus, véleményünk szerint alkotmányos aggályt vet fel. És olyan fontos kérdéseket viszont elkerül, mint például a kerékpáros, a gyalogosközlekedés kérdése, amelyek már régóta várnak arra, hogy a kormány törvényben szabályozza a kritikus kérdéseket.

A fenti álláspont miatt a környezetvédelmi bizottság ellenzéki képviselői az előterjesztést nem támogatták.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu