DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Azt hiszem, hogy a mai vita, a mai problémafelvetés és a mai kétféle nézet ütköztetése ugyan nem fejeződött be, hiszen folytatnunk kell, de azt hiszem, mindannyian érezzük, értjük, hogy kétféle megközelítésben gondolkozunk. Az egyik megközelítés inkább a gazdasági deficit valamiféle mérséklése, enyhítése, és ez minden pénzt megér. A másik viszont egy másféle megközelítés, amelyik olyan módon fogja föl az idősödés és nyugdíjazás kérdését, amely az emberszabású és embercentrikus gondolkodáson túl számol azokkal a realitásokkal, hogy mi történik az évek múlásával; tehát mindazzal, ami az idősödéssel gyakoribbá váló probléma, gyakoribbá váló betegségek, a függőség, a kiszolgáltatottság és a tehetetlenségből származó olyan terhek és olyan problémák, amelyek a mai föllazuló társadalmunkban egyszerűen a támasz és a bizalom megfosztódásával együtt súlyos, ki nem számítható vagy csak sejthető következményekkel járnak nemcsak a nyugdíjas rétegre, nemcsak a módosító törvény következményeiből származó problémákkal, hanem az egész társadalom integritásában, az egész társadalom humán tőkéjében. Hiszen az idősödő emberek egy nagy része és a nyugdíjasok egy nagy része körbe van véve még valakikkel. Aztán mindinkább fogyatkozik természetesen, és akkor ez sajnos már nem jöhet szóba, tehát jönnek az intézményes ellátás problémái.

Az idősödés hazai jellegzetességeiről és problémáiról azonban szeretnék még egypár kiegészítő adatot elmondani. Először is fogalmazzuk meg, hogy az idősek élethelyzetét milyen tényezők befolyásolják. Ezek a tényezők először is az egészségi állapotuk, jellemző betegségeik, megelőzés, kezelés, rehabilitáció, életvégi támaszok és segítségek lehetőségei, az egészségügyi és szociális ellátások infrastruktúrájának a helyzete. Erről nem beszélünk, pedig ezt össze kell kapcsolni, amikor nyugdíjazásról, előrehozott nyugdíjról, öregségi nyugdíjról vagy bármilyen nyugdíjról beszélünk.

Az anyagi helyzet a következő: szegénység vagy jólét kérdése. A szegénységet illetően a lisszaboni deklaráció tartalmazza azt, hogy igenis, Magyarország szegénységben élő ország (Csizmár Gábor: Azért tagja az OECD-nek.), és ennek a szegénységnek a kivetítődése az idősödő, időskori és a nyugdíjas rétegre rendkívül súlyos. Hiszen ha megnézzük, vannak a jövedelemszegények, akik 14,5 százalékosak, a fogyasztási szegények 27,7, majdnem 30 százalék, lakhatási szegénység 19 százalék fölött, lakásfelszereltségi szegénység 17,5 százalék. Azonkívül nagyon jól látjuk és tudjuk, hogy a GDP egyharmada a költségvetési kiadás részét jelenti, viszont 8,4 százalék, hosszú távú ápolásra, gondozásra szorulók ugyanakkor 0,34 százalékot, vagyis csak összesen 75 milliárd forintot kapnak.

A települések 30 százaléka ma Magyarországon nincs lefedve alapvető szociális ellátással. A 60 éven fölüliek 6 százaléka személyes gondoskodást igényelne, ez 120 ezer ember. A megbetegedések száma az idősödők között a 60 éven felülieket számítva azt jelenti, hogy legalább egy krónikus betegségben szenved 1 millió 100 ezer ember a 60 éven felüliekből. Legalább két ilyen krónikus betegségben körülbelül 200 ezer ember, három vagy több ilyen krónikus betegségben pedig 3 százalék, 60-70 ezer ember.

Miről beszélünk akkor, amikor ezek a korrekciók nem egy rendszerbe illesztetten, nem egy rendszeren belüli progresszív, előrelátható, kiszámítható, az emberek számára személyre szabható, az emberek számára csoportra szabható, családokra szabható és a hiányok hosszú távú és középtávú megoldását jelentő programként jelennek meg? Nyilvánvalóan azt nagyon jól tudjuk, hogy a reálbérek évente, 1988-től 2008-ig - kiváló közgazdász professzorunk jelezte ezt - 0,7 százalékkal nőnek átlagban, a profitok meg 23 százalékkal, és 33 százalékkal gyorsabban. Ez azt is jelenti egyben, hogy a profitorientáltság érdekében is meg egyébként is a leszakadásunk pótlása érdekében, ami a gazdaságpolitikánk súlyos deficitjéből származik... - és ennek a gazdaságpolitikának meg lehet magyarázni sokféleképpen felülről, felszínesen a dolgokat, de nem a valóságot fogja tükrözni.

Hadd mondjam még azt, hogy milyen akkor ezen időseink állapota, akikről itt beszélünk, az idősödőkről és az idősekről. Ketté kell választanunk, de mind a két rétegben nagy valószínűséggel jelzi, hogy milyen hihetetlen problémákat jelentenek. Az egészségügyi kiadások, szolgáltatási ráfordítások az idősek részére 4-7-szerese a közepes életkorúakénak, és a vége felé, az életút utolsó évei emésztik föl a legnagyobb költségeket.

(13.30)

Az ár- és költségrobbanás miatt a nemzeti gazdaság terhei olyan mértékben emelkednek, ez igaz, hogy restrikciós egészségügyi és szociálpolitikai intézkedéseket vezetnek be, amely a népesség és az időskorúak elégedettségét rontja, bizalmi biztonságát labilissá teszi, stressz-szintjét fokozza, a halálozását növeli izolálódással, magányossá válással, pszichés problémák tömegével. A 60 év felettiek 45 százaléka szív- és érrendszeri betegségben szenved, 16 százalékuk súlyos csont- és izombetegségben szenved. És meg kell mondjam, hogy a családok száma közben csökken, a nyugdíjasok 20 százaléka kis lakásban él, 35 százaléka egyedül, 30 százaléka egy másik időssel, 42 százalékuk komfort nélküli lakásban él, a 70 évesnél idősebbeknél pedig eléri a 60 százalékot.

Mit jelent ez? Azt, hogy a feltételek, a fennmaradás, a megélhetés és valóban a létminimum körüli hatalmas feladatok és problémák korrekciójával nem lehet mit kezdeni, és a megoldással még kevésbé, ha ezt a törvénymódosítási javaslatot és ennek kihatását fogjuk elfogadni. Ezért, gondolom, mindannyian nagy felelősséggel, emberi odafordulással, a másféle megközelítés, a kormánykoalíció megközelítésén túlmenően reformba kell illeszteni ezt a módosított törvényt is. Tudniillik nem látjuk a reformot, nem látjuk azt, hogy ez a módosított törvény ebben mit fog jelenteni.

Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy azok az adatok, amelyeket itt mi állandóan újra és újra felvetünk az idősödés folyamataiban. Egyszerűen nem látjuk sehol, sem az egészségügyben, sem a szociális ellátásban, hogy az idősödő, időskorú és a nyugdíjas ember nem egyenlő csupán egy számadattal vagy számok adataival, főleg nem a makrostruktúrában, hanem mindegyik vonatkozásában ott vannak azok a történések, amelyek az életút során hátrányokat halmoznak fel. És azt is látjuk, hogy az erre fordított szempontok közé nem került be az idősödés tudományosan megalapozott eredményeinek, adatainak felhasználása. Nem került be az, hogy az idősödő embernél együttesen kezeljük azokat a problémákat, amelyekről szóltam. Hol van a geriátria, a geriátria az egészségügyön belül, tehát az idősgyógyászat és az idősödés tudományából származó alkalmazott tudományok gyakorlata? Az egészségügyben, a szociális ellátásban kétféle dolgot termel; az egyik az idősotthon, a másik az otthongondozás, a harmadik valahová ápolási osztályra vagy krónikus osztályra beutalás. Sehol nem jelenik meg a hirtelen megbetegedett ember, idősödő, időskorú ember ellátási specialitása, amit évekkel ezelőtt már forszíroztunk.

Ez bekerült már sokfelé, sok helyre. Többek között hadd mondjam azt, hogy 2001-ben, a polgári kormány idején az akkori Idősügyi Tanács, amelyben azok a civil szervezetek is benne voltak, amelyek a mostaniban benne vannak, megfogalmaztuk az idősügyi chartát Magyarországon. Ennek négy fejezete volt. Az egyikben arról beszéltünk és gondoskodtunk, hogy ezt valahogy előrevigyük, hogy minél hosszabban maradjon benne a mindennapi életben. A második az egészséggarancia, az anyagi garancia, és még ilyen volt, hogy jogi garancia, tehát legyen idősügyi ombudsman. Kérem szépen, ez a jelenlegi módosítás és az egész törvénykezési folyamat nem követi a mindennapi élet realitását, ezért nem tudjuk elfogadni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu