DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én együtt szomorkodom Szép Béla képviselő úrral, de teszem ezt azért, mert az egész mostani jogalkotás nagyon emlékeztet engem a Kádár-rendszer önkéntes társadalmi munkájára, amikor is azt várja el a kormánytöbbség, hogy elkezdődött egy ötpárti tárgyalás, nyakunkba vág egy törvényjavaslatot, ami úgy rossz, ahogy van, és akkor ezt az ellenzék gyorsan, önként szavazza meg, mert egyébként az ellenzék a mai törvénytelen viszonyokat szeretné állandósítani. Ez messze nem igaz!

Kovács Tibor képviselő úr azt mondta, hogy ez a mostani törvényjavaslat segíti az átláthatóságot. Tisztelettel, ez nevetséges! Aki a mai sajtót ismeri, az tudja, hogy az országgyűlési képviselők tiszteletdíját havonta szépen nyilvánosságra hozzák. Nem úgy, mint a kormányét, nem kell kiszámolnia az állampolgárnak, hanem név szerint pontosan mindenkinél leírják, hogy mennyi a tiszteletdíja, mennyi a költségtérítése. Ezt szépen mindig kiadja a hivatal, és a sajtó kellően csámcsog is efölött.

Tehát ez a törvényjavaslat gyakorlatilag mit csinál? Azt a problémát, amit itt felvetettek, és felfújt a sajtó, nevezetesen: az elszámolási kötelezettség nélküli költségtérítést, felbruttósítja. A képviselő megkapja azt a járadékkal emelt összeget, amit a törvényjavaslat alapján befizet az APEH-nak. A pénz az ablakban, és azt hisszük, hogy ezzel megoldottuk a problémát? Tisztelettel, efölött valóban van helye szomorkodásnak!

Köszönöm szépen. (Kontur Pál közbeszól.)

Forrás: parlament.hu