ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Én is tényleg nagyon röviden szólok, mint ahogy Gusztos Péter a maga részéről állást foglalt az SZDSZ oldaláról. Maguk az előterjesztők is kértek arra, hogy a mai általános vitában próbáljam meg védeni magát az előterjesztést, és ez tulajdonképpen fel is jogosít arra, hogy az előterjesztők nevében is nyugodtan mondhatom, hogy az előterjesztők is szeretnék minél gyorsabban lezárni. Valóban, a módosító indítványokról a héten, a jövő héten mindenképpen tárgyalni kell annak érdekében, hogy a döntést a megfelelő időpontban meg lehessen hozni.

Való igaz, hogy most már lassan tíz éve húzódik ennek a kérdésnek a rendes rendezése, és itt a jövő nemzedéke országgyűlési biztosának kérdése is már nagyon sokszor felmerült, ami főleg most lesz aktuális, amikor a parlament a jövő héten reményeink szerint el fogja fogadni a fenntartható fejlődés stratégiájával kapcsolatos országgyűlési határozati javaslat kérdését is. Tehát valóban be fog érni az, hogy erre az ombudsmanra mindenképpen szükség van, annak ellenére, hogy a kormány ma még nincs abban az állapotban, hogy a maga részéről megfelelőképpen támogassa ezt a rendszert vagy ennek a kialakítását.

Egyrészt maga az előterjesztés tényleg rendezi azokat a kérdésköröket, amelyek felmerültek az ombudsmanválasztással és az ombudsmanhelyettesi hiánnyal kapcsolatosan, tehát valóban megpróbálja rendezni, kerültek be módosító indítványok.

Másrészt, mondom még egyszer, bízom abban, hogy az előterjesztők és az öt parlamenti párt maximálisan kiáll e mellett a törvénytervezet mellett, és záros határidőn belül valóban a parlamenti döntés is ebben a kérdéskörben megszülethet. Én bízom benne, hogy a parlamenti pártok nem fognak kivonulni e mögül, ahogy az SZDSZ részéről Gusztos Péter is elmondta. Ez a hajlandóság megvan, én beszéltem az MSZP-s képviselőkkel is, az előterjesztővel, őnáluk sem változott meg ebben a kérdésben az álláspontjuk. A Fidesz részéről meg abszolút nem változott, hiszen az előterjesztő egyik szegmense tulajdonképpen a Fidesz részéről is jelen van. Így ennek alapján én bízom benne, hogy valóban záros határidőn belül lezárulhat ez a kérdéskör.

Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu