FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A törvényjavaslatot az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság is - más bizottságok mellett - megtárgyalta, és többségi szavazással ugyan, de ellenszavazat nélkül, 11 igen szavazattal, 8 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta.
A bizottság profiljából adódóan a törvényjavaslatnak elsősorban azokkal a részeivel, azokkal a passzusaival foglalkoztunk, amelyek a civil szervezeteket érintették, részben azokkal a különös szabályokkal, amelyek a civil szervezetek és a politika éles szétválasztására vonatkoznak, illetőleg azokkal az általános szabályokkal, amelyek esetenként a civil szervezeteket a más szférákhoz képest eltérő módon érintik.
A kérdések egy jelentős része a bizottsági ülésen az én megítélésem szerint - és remélem, ebben majd a későbbiekben egyetértés is alakul közöttünk - félreértésekből adódott. Reménykedem abban, hogy meg tudtuk győzni ellenzéki képviselőtársainkat arról, szó nincs arról, hogy egyes nyilvánosságra került visszaélések nyomán valamiféle bűnbakkeresés okán született volna ez a törvényjavaslat, különösen a civil szervezeteket érintő körben nem.
Nekem meggyőződésem, és mondom még egyszer: remélem, hogy ebben a vitában, amit ma és majd a következő héten is lefolytatunk, ez teljesen egyértelműen nyilvánvalóvá lesz, hogy éppen ennek az ellenkezőjéről van szó. Ma már hallottuk azt a kifejezést, ha jól emlékszem, Hankó Faragó Miklós képviselőtársunktól, hogy az átláthatósági szabályok, az összeférhetetlenség, a nyilvánosság szabályai elsősorban védelmet jelentenek, védelmet azoknak a szervezeteknek és azoknak a szereplőknek, akik mondjuk, a közpénzek odaítélésében játszanak szerepet.
Két sarkalatos pontja van a törvényjavaslatnak, két sarkalatos csomag az, ami a civileket érinti. Az egyik a depolitizálás. Erről a kérdéskörről az előző napirendi pont kapcsán, amikor a pártfinanszírozásról beszéltünk, már esett szó, szorosan kapcsolódik azokhoz a javaslatokhoz az ebben a törvényjavaslatban megfogalmazott rész, ami ott is elhangzott.
A törvényjavaslatban azt mondjuk, hogy ne juthassanak pályázati úton, egyedi döntés alapján közpénzekhez olyan civil szervezetek, amelyek politikai pártokhoz kötődnek. Azt hiszem, hogy ebben az alapkérdésben mindnyájan tökéletesen egyetértünk. Természetesen a részletkérdésekben, hogy mik azok a kritériumok, amelyek alapján megítélhető az, hogy egy civil szervezet politikai párthoz kötődik, egész biztos, hogy lehet vitatkozni. Ma azt mondom, úgy gondolom, hogy azok a kritériumok, amelyeket a törvényjavaslatban megfogalmaztunk, megfelelnek ennek a feladatnak, megfelelnek ennek az elvárásnak, de természetesen a vita során még ezeken módosítani lehet majd. Van közöttük egy kényes pont, az a bizonyos összeférhetetlenség, ami arról szól, hogy az a civil szervezet, amelynek a vezető testületében politikus, pártpolitikus vesz részt, az nem pályázhat, ezt sokan vitatják; azt hiszem, hogy erről is lesz majd még módunk beszélni sokat. Ez volt az egyik kérdéskör.
A másik pedig az - és szerintem az alapkérdésben egyetértettünk -, hogy a civil szervezetek sem vonhatják ki magukat az alól a fő szabály alól, ami röviden úgy szól, hogy aki a döntéshozatalban részt vesz, a döntéshozó maga ne részesülhessen a saját döntése nyomán közpénzben. A fő szabály teljesen egyértelmű; most nem lesz időm, de majd a vitában, amikor hozzászólok, részletesen is kifejtem, a nemzeti civil alapprogram intézményrendszere valóban ebben a vonatkozásban, ebből a szempontból különösnek, különlegesnek tekinthető, és gondolkodnunk kell azon, hogy milyen módon vonatkozzon rájuk is ez a fő szabály.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés