HOCK ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Ház! A tisztaságcsomagként elhíresült törvények közül az egyetlen törvény, amiről azt gondoljuk, hogy kidolgozott, ami konzisztens, és ami, úgy érezzük, többségében tükrözi részint a társadalom elvárását, jogilag kellően kiérlelt és megalapozott, és átment azon a szűrőn, ami elvárható egy ilyen szintű törvénytől.

Tudniillik ez a törvény nagymértékben és többségében tükrözi azon szándékokat és törekvéseket, amiket az elmúlt esztendőben, illetve az év elejétől számított mintegy hat hónapon keresztül a pártok folytattak. Sok-sok órán keresztül igyekeztünk csiszolni és eljutni idáig, és azt én csak üdvözölni tudom, hogy a szocialista frakció két képviselője ezt megfelelő színvonalon kodifikálta, és benyújtotta a parlamentnek. Döntő többségében visszaköszönnek és visszatükröződnek azok a megállapítások, amelyekről szeretném elmondani, hogy akkor az öt párt megállapodott.

A ratifikálás előtt álltunk, amikor beborult az egész dolog, mert rájöttünk, hogy mégsem akarjuk mi ezt annyira tisztának, átláthatónak, korrektnek, és egyáltalán rendezni ezt a kérdést. Ez egy nagyon nagy baj volt, mert azt gondolom, hogy a magyar rendszerváltozást követő parlamentarizmus történetében talán a legmesszebb jutottunk ennek a kérdésnek a rendezésében, hiszen a párttörvény még a rendszerváltást megelőzően született, okszerűen, azóta az élet jelentékenyen változott, finomodott a gazdaság - számviteli törvény meg egyebek -, és a párttörvény ezt nem követte. Sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak ma Magyarországon a vállalkozásokra, általában a gazdaság szereplőire, a civil társadalomra, mint a pártokra, amelyek gyakorlatilag mint elefánt a porcelánboltban, úgy képesek a költségvetésüket, a gazdálkodásukat kezelni.

Az Állami Számvevőszék '98 óta folyamatosan ostorozza a parlamentet, hogy ezen változtatni kell. Tehát azoknak a jogosan megfogalmazott és elvárt kritériumoknak a jelenlegi pártfinanszírozás, illetve a kampányfinanszírozás nem felel meg, amit egyébként a parlament egyéb jogszabályokban megkövetel a társadalom többi szereplőjétől. Nem átlátható, nem transzparens, bizonytalan eredetű források keverednek a kampányokban.

Nagy kérdés az, tisztelt képviselőtársaim, hogy a parlamenti pártoknak van-e erejük befejezni azt a jóízű hazudozást, amit egyébként tíz-egynéhány éve folytatunk, hogy minden választást követően írásba adjuk a Számvevőszék revizorainak, hogy mi egyetlenegy forinttal sem költöttünk többet, mint amit a törvény számunkra meghatározott, miközben a fél ország meg fél Európa rajtunk röhög, hogy hogyan képes eltűrni ezt maga a rendszer.

(15.00)

Hiszen mindenki, civil szervezetek most már abból csinálnak versenyt, hogy ki tudja pontosabban megbecsülni, hogy melyik párt hány milliárddal költött többet a választásokon, mint amit egyébként a törvény számára lehetővé tesz. És ebben azért szeretném elmondani, a parlamenti patkóban mindenki sáros, tehát nem arról szól, hogy ők, mi vagy bárki, senki nem képes ezt életszerűen betartani. Annál is inkább nem tudja betartani, mert amikor ezen szabályozás meghatározta a keretösszeget 1989-ben, az azt követő 17 év alatt hozzávetőlegesen 1400-1500 százalékkal romlott a forint vásárlóértéke, azaz ennyivel kerülnek többe a szolgáltatások. Ha visszaemlékszünk arra, hogy 1990-ben egy A/5-ös kis színes négyszínnyomásos szórólap mennyibe került, és mennyibe kerül ma, akkor rájövünk, hogy 15-20-szorosába kerülnek ezek a szolgáltatások, következésképpen ennyivel nőttek a kiadások is.

A másik, amiről nem lehet nem beszélni, sőt nyíltan kell beszélni, ez a párt- és kampányfinanszírozás az egyik legkorruptabb rendszere egyébként a közéletünknek. Ez kényszeríti rá tulajdonképpen a pártokat, hogy a szürke- és a feketegazdaságból minél több forrást importáljanak bele a rendszerbe, és közismert tény, ez tapasztalati tényként is megfogalmazható, hogy egy forintnak a kampányba való beemeléséhez legalább 50-60-80, néha száz forintnak kell elveszni a közösségi forrásokból. És azt gondolom, hogy ehhez kell bátorság, hogy átlépjük a saját árnyékunkat, és végre erről a kérdésről őszintén, nyíltan és becsületesen beszéljünk, hiszen ezt így, ebben a formában egészen biztosan nem lehet fönntartani.

Nagyon fontosnak tartjuk a kampányszámla intézményét, mind az öt párt meg tudott állapodni benne. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ez a törvény is már lényegesen korlátozza egyébként a kampányban való részvételnek a lehetőségét. Fontosnak tartjuk a burkolt támogatások kiszűrését, ami borzasztóan fontos. Fontosnak tartjuk azt az alkotmányos követelményt, ami az esélyegyenlőséget valamilyen formában igyekszik megteremteni. Nem lényegtelen az, hogy az egyik hirdető cég n forintért adja a szolgáltatását X. pártnak, a másik Y. pártnak meg n a négyzeten árért adja ugyanazt a szolgáltatást. Nem lehet megkerülni azt sem, és ne essünk azért abba a képmutatásba, hogy az elmúlt 17 évben a gazdaság átalakulásával párhuzamosan a nyilvánosságfelületek is átalakultak, létrejöttek olyan új felületek, olyan tartalomszolgáltatók, amelyek kimondva-kimondatlanul, tapasztalhatóan vagy burkoltan, de orientálódnak bizonyos politikai értékek irányába, ami adott esetben bizonyos politikai platformokat helyzeti előnybe tud hozni másokkal szemben.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Számtalan televízió alakult, számtalan rádió alakult, amely adott esetben nem vesz közvetlenül részt a kampányban, de ha megnézzük a műsorstruktúráját, ha megnézzük a tartalomszolgáltatását, akkor viszonylag jól tetten érhető egyébként, hogy milyen irányba befolyásolja a közgondolkodást, illetve a közvéleményt. Ebben úgy gondolom, hogy a parlamentnek van felelőssége. Van felelőssége, hogy ne tegye teljesen virtuálissá a politikai közéletet, ne tegye teljes egészében kiszolgáltatottá a politikai osztályt, illetve a politikai értékeket képviselő pártokat bizonyos gazdasági csoportoknak, amelyek adott esetben már megengedhetik maguknak azt, hogy olyan tartalomszolgáltatókkal lépjenek ki a piacra, amelyek közismerten veszteségesek, sőt botrányosan veszteségesek, de ettől függetlenül képesek befolyásolni a közéletet, képesek befolyásolni a politikai közgondolkodást.

Nagyon fontos az is, hogy a politika húzódjon hátrébb az NGO-k, vagyis a civil szervezetek világában. Fontosnak tartjuk a szabályozásban, hogy azon civil szervezeteknek, amelyek nyíltan be akarnak kapcsolódni a politikai kampányba, maguknak is regisztráltatniuk kell magukat. Le kell számolni azzal a politikai tapicskolással, hogy gyakorlatilag mindenhova be akar törni, mindent maga alá akar gyűrni, és ilyen álszervezetekkel igyekszik lejátszani azokat a meccseket, amelyeket ő primer módon nem mer megcsinálni.

Nyilvánvalóan ennek a törvénynek is vannak hiátusai, nyilvánvalóan vannak hiányosságai. Nem jutottunk mi azon az ötpárti tárgyalássorozaton a dolgok végére, eljutottunk egy állomásig, ezt tükrözi ez a törvényjavaslat.

(Podolák György elfoglalja a jegyzői széket.)

Nagy kérdés az, amit Répássy képviselőtársunk mondott. Igen, háromszorosára növeli a támogatást a javaslat. Igen, ehhez nagy levegőt kell venni, ez kétségtelen tény. Szembe merünk-e nézni azzal, hogy ez a háromszoros emelkedés milyen viszonyban van egyébként a szürke-, feketegazdaság ellopott, elcsent, elcsalt pénzeivel, és ennek összefüggéseiben melyik okoz nagyobb társadalmi, nemzetgazdasági szintű veszteséget a közösségnek: ha nyilvánosan, ha nyíltan transzparens módon vállaljuk ennek a döntésnek a következményét, vagy folytatjuk ezt a jóízű hazudozást egyébként, hogy honnét, honnét nem folynak bele ebbe a dolgok?

És szándékosan nem akarok ilyen demagóg, populista irányba elcsúszni, hogy ha ilyenekről beszélünk, akkor kezdjünk el elszámolni 2006-ról, kezdjünk el elszámolni 2002-ről, fillérre pontosan, betűre pontosan; nézzük meg ezeknek a szervezeteknek, amelyek megbecsülték egyébként a kampányköltségeket, ami köszönő viszonyban nincs egyébként azzal, amit a törvény lehetővé tesz, és amikor ezen túlesünk, és valóban szeplőtelen fehér lélekkel tudunk a választók elé nézni, na akkor beszélhetünk arról egyébként, hogy akkor ezek után ne is kampányoljunk.

Szeretném és örülnék annak, ha a Fidesz javaslata mielőbb megérkezne. Örülnék annak, ha célrendszerét, törekvéseit tekintve nyilvánvalóan nem fog eltérni ezen javaslattól, amit közösen dolgoztunk ki, és ha össze lehet fésülni, akkor azt gondolom, nagyot lépnénk a közélet megtisztítása irányába, ha valóban a parlamenti patkó teljes konszenzussal tudna támogatni egy olyan törvényt, amely a demokratikus intézményrendszernek a fenntarthatóságát, a működtethetőségét lehetővé teszi, és ugyanakkor megteremti a feltételeit annak is, hogy adott esetben az állampolgárok ne arra gondoljanak első gondolatként a pártokkal kapcsolatban vagy éppen egy kampánnyal kapcsolatban, hogy mekkora nagyságrendű pénzeket ki hogyan nyúlt le, és milyen formában tette.

Van még 30 másodpercem, és beszélni kell arról, hogy nagyon fontosnak tartom a szabályozásban, hogy ez a törvény tiltaná már az állami, kormányzati eszközöknek a kampányban való részvételét. Pontosan tudjuk, hogy ez megint nem oldalspecifikus, minden kormány kihasználta a lehetőséget, hogy kormányon van, minden hatalmon levő kihasználta azt, hogy egyéb lehetőségekkel is rendelkezik. Léptünk ebben a törvényben előre, hogy ez a jövőben ne így legyen.

Utolsó gondolatként nagyon fontos kérdés, ami felmerült, hogy valójában egy törvényt tárgyalunk, de mégis egy politikai bizalomra épülően kell tárgyalnunk, mert a törvény korlátozza, hogy honnan lehet forrásokhoz jutni, korlátozza, illetve meghatározza, hogy milyen formában juthatnak eszközökhöz a pártok. Ugyanakkor az kétségtelen tény, hogy a mindenkori többség szavahihetőségén múlik, hogy ez a dolog működőképes legyen, hiszen a költségvetési törvényt általában a kormánytöbbség szavazza meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és az rendezi egyébként ennek a párttörvénynek a végrehajtását, egyelőre.

Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu