NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztázzunk egy félreértést, képviselő asszony! Az a civil szervezet, amelyik valamilyen helyi érdekérvényesíti viszonyban részt vesz, esetlegesen párttal együttműködik, az is lehet tisztességes. Ön azt mondta, hogy válasszuk le ezeket a civil szervezeteket a 40 ezer tisztességes civil szervezet sorából. Ezt rögzítsük!
Második pont - olvasom a törvénytervezet pontos szövegét -: "az a civil szervezet, amelyet a pályázat kiírását megelőző öt évben" - ahogy Pettkó képviselő úr mondta - "a külön törvényben meghatározott választási kampány folytatására nyilvántartásba vettek, illetve amelyről a pályázat kiírását megelőző öt évben választási bizottság jogerősen megállapította, hogy választási kampányt folytatott". Ebben semmiféle pártkapcsolat nincsen! Ebben az a civil szervezet van benne - helyi gazdakör, faluszépészeti egyesület, egymásért mozgalom, polgárok egymásért egyesület vagy bárki -, amely fogta magát, és elindult a helyi választási kampányban, és a helyi képviselő-testületbe beküldött 1-2 vagy 5 képviselőt, és ott a civilsége folytán éppen azt a fajta űrt tölti be, ami a helyi demokrácia vonatkozásában bizonyos érdekek képviseletére szükséges. Ezeket a civil szervezeteket kizárjuk most a pályázati rendszerből egyértelműen, ráadásul úgy, hogy visszamenőleges hatállyal büntetjük őket.
A törvényben ez van, képviselő asszony, tehát vagy rossz a törvénytervezet szövege, vagy pedig ezen módosítani és javítani kell, mert bizony ez nagyon kellemetlen helyzetbe hozza azokat a tisztességes civil szervezeteket, amelyek egyébként pártpolitikától függetlenül, de valamiféle parciális érdekérvényesítés mentén fontosnak tartják azt, hogy döntéshozó testületben képviseltessék magukat. Van ilyen, létezik ilyen. Nem kell neki párttal megállapodást kötni, nem kell neki pártfinanszírozásban részesülni, vagy nem kell pártot támogatni, attól még az a feladata, hogy ezen érdekek mentén megpróbálja azokat az érdekeket vagy azokat a területeket érvényesíteni, amelyekre ők összejöttek, amelyekre a civil szervezetet létrehozták.
Tehát ez a szabályozás az NCA-val együtt nagyon-nagyon komoly átgondolást igényel.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés