TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Milyen céllal is hever itt a törvény tervezete, a hét javaslatból, azt hiszem, az egyike azoknak, amely nem minden előzmény nélküli? Tehát nem nélkülözi a megelőző évek vagy akár hónapok egyeztetéseit, azt a hol ötpárti, hol négypárti, hol csak, úgymond, szakmai műhelyekben történő közös gondolkodást, hogy hogyan és miképpen kellene változtatni az elmúlt 18 év bevett gyakorlatán, amelynek az oka nemcsak önmagában az, hogy van az a politikai helyzet, amelyre válaszolni kívánnak a politikai pártok frakciói, vezetői, hanem hogy szembenézzünk azzal, hogy az elmúlt 18 évben, a '89-ben megalkotott törvény vonatkozásában azzal a helyzettel, amely ma a változó világban, a társadalomban lezajlott, és amely önmagában előrevetíti, hogy egy, úgymond, elavult, rossz metodikában zajló párt- és kampányfinanszírozás zajlik Magyarországon.

Ha a napi politikai mérlegen kívánjuk mérni, akkor értelemszerűen azt mondhatnánk, hogy ma az ellenzéknek nem állna érdekében egy közös gondolkodás mentén elfogadni ezt a javaslatot. Hiszen az ezt megelőző napirendi pontnál is jól érzékelhető volt, hogy ha ezt pusztán a mai politikai mértéken, úgymond, a közlekedőedény elve alapján, egy 60 százalék és egy 15 vagy 20 százalék alapján akarnánk megítélni, akkor azt mondhatnánk, hogy a többségnek nem áll érdekében ennek a támogatása.

Szeretnék felvetni egy másik szempontot, ez pedig a parlamentáris demokrácia és a politikai berendezkedésünk megítélése. Nem hiszem, hogy pótolja - és ezt Ékes József képviselőtársam az előző napirendi pontnál említette -, nem biztos, hogy pótolja a cselekvést, sőt nem pótolja a cselekvést a hitelesség megteremtése érdekében egyetlenegy napirendi pont sem, amit eddig tárgyaltunk. De mindenféleképpen egy olyan eszköz, amely ha nincs meg, esélyünk sincs arra, hogy hitelesnek tűnjünk a társadalom számára, és azzá is váljunk aztán a cselekedeteink által.

Ez tehát a kérdés, hogy ma csak rébuszokban, retorikai szólamokban akarunk hitelesnek tűnni, és elfedni vele azt a valóságot, amellyel a folyosókon vagy a műhelymunkában mindannyian egyetértünk, hogy ezen változtatni kell. Van-e kellő bátorság bennünk szembenézni azzal, hogy az eddigi rossz gyakorlatot meg kívánjuk változtatni? A bevezetőmben elmondott előzményekkel együtt az az őszinte véleményem, hogy optimista vagyok. Optimista vagyok, hiszen itt van előttem az a megállapodástervezet, amely 2007 júliusában majdnem aláírásra került, amely hat pontban megállapodásra törekedett, hogy hogyan és miképpen legyen ezután a párt- és a kampányfinanszírozás Magyarországon.

(14.20)

Mondanék néhány elvet, amelyet az előterjesztő képviselőtársam már elmondott, de fontosnak tartok megerősíteni. Az egyik az átláthatóság. Szeretném hinni azt, hogy mi ebben a teremben, meg akik hallgatnak bennünket, ugyanazt gondolják az átláthatóság alatt, hogy nem az a kérdése egy állami támogatás megítélésekor a pártok felhasználása kapcsán, hogy mennyi, hanem hogy látom-e, hogy az én adófizetői forintomból az a teljesítmény visszaköszön, ezért hajlandó vagyok fenntartani azt a demokráciát, amely nem több vagy kevesebb, hanem demokrácia; hisz abban, hogy egy parlamentáris demokráciában szerepe van a politikai pártoknak, márpedig ha a politikai pártoknak a megítélése, amely egyik oldalról a cselekedeteik, a másik oldalról pedig a működésük után hagy némi kívánnivalót maga után, ha ezen nem akar változtatni, akkor a politikai berendezkedésünk egészét negligálja a történetben.

A másik az esélyegyenlőség kérdése. Ebben sok vitát folytattunk. Sajnálom, hogy Nyitrai képviselőtársam nincs itt, és így Répássy képviselőtársamnak kell elmondanom, de azt hiszem, ő is érteni fogja azért, mivel nem vett részt az egyeztetéseken - tehát ennyiben megszólítom -, hogy az nem lesz jó megoldás, ha olyan törvényt akarunk elfogadni, amely az elmúlt húsz évben kialakult sajátos politikai szervezeti formák eltérése okán - nevezhetjük ezt néppártoknak, tömegpártoknak, médiapártoknak, kis- vagy középpártoknak - nem adja meg ugyanazt a lehetőséget a törvény elfogadása után, hogy sikeresen, az értékeiket és az elképzeléseiket felmutatva a társadalom előtt szavazatokat szerezzenek.

A harmadik ilyen a nyilvánosság kérdése. Hogyha komolyan vesszük azt, hogy bármely más társadalmi csoportban, ahol... Nincs bent a teremben Wiener György képviselőtársam, aki említette a felső tized és az alsó tized közötti különbséget, és ezeknek a közelítésére tett kormányzatokon átívelő elképzeléseket annak ilyetén vagy olyatán történő megvalósulására, hogy ne mondjuk ki, hogy csak akkor várhatunk el bármilyen áldozatot bármely társadalmi csoporttól, hogy változtasson mindazon, amit eddig megszokott, ha mi magunk transzparenssé és nyilvánossá tesszük a gazdálkodásunkat, és ez kiemelten, nagyon-nagyon őszintén mondom: kiemelten a kampányban történő szerepvállalásra még inkább igaz. Maga a javaslat mind 2006-ban, mind pedig a most itt, a parlament előtt lévő javaslat a kampányszámla intézményét úgy tekinti, hogy az az első, nem az egyetlen, de az első, az egyik legfontosabb eleme, hogy láthatóvá váljék, hogy a pártok adományaikból, személyes, természetes személyek által nyújtott adományokból mire kívánják költeni a kampányban azokat a forintokat.

Mivel a megegyezésben júliusban két olyan pont volt, amely meggátolta, hogy ötpárti javaslattal kerüljön a Ház elé a párt- és kampányfinanszírozásról szóló törvényjavaslat, ezért nem is maradt más lehetősége a Szocialista Pártnak, mint hogy maga végiggondolja, és az elmúlt öt hónap összes olyan javaslata, amely abban a műhelymunkában - és örülök, hogy Hock képviselőtársam is megérkezett, hiszen ő is részese volt ennek a folyamatnak -, abban a körben elfogadásra került, beépült ebbe a törvénytervezetbe, amely ma itt van, amelyről szeretném, hogyha nem a szociális válság és amúgy a népszavazási kezdeményezés napi politikai mérlegén mérve kerülne megítélésre, szeretném ezt őszintén kérni, mert azon a szinten nem fogunk tudni vele vitatkozni, azon nem tudunk. Ha viszont azt gondoljuk és azt hisszük - és itt ez hangzott el -, hogy a politika megítélése ma olyan szinten van, hogy már mi magunk is őszintén beszélünk ebben a Házban, akkor ki más fog cselekedni? Vagy ma az a politikai elit, amely ebben a teremben ül, vagy pedig mások fognak, de rólunk fogják elmondani a véleményüket, és már csak utólag fogunk panaszkodni, hogy bezzeg, ha akkor felemeljük a fejünket, és kicsit távolabb látunk a napi önös érdekeinknél, akkor talán meghozhattuk volna azokat a törvényeket, amelyek mindannyiunkat, nemcsak a Fideszt, nemcsak az MSZP-t, nemcsak az SZDSZ-t, nem a KDNP-t, nem az MDF-et, hanem minden egyes, a politikában tevékenykedni kívánó közösséget pozitív értelemben egy más szemléletre kényszerít.

Ez a változás tehát nem jó valakinek és rossz valakinek, hanem ez a változás mindannyiunk érdeke, és semmi mást nem jelent, mint hogy egy új modellben, egy nyitottabb, átláthatóbb, a civilek és a társadalom számára kontroll alatt lévő rendszerben fogunk működni. Ezért azt kérem tehát tisztelt képviselőtársaimtól, támogassák ezt, megerősítve az előterjesztő képviselőtársam utolsó gondolatát: ez a javaslat nem eleve elrendelt, nem ragaszkodik hozzá görcsösen az előterjesztő, minden olyan módosító javaslatot, amely nem sérti azt a hármas elvet, amelyet a bevezetőmben elmondtam, be fogja fogadni, és akár ötpárti módosító javaslattal is képes lesz elfogadni a tisztelt Ház, amire, megmondom őszintén, volt már erre példa, vannak ötpárti törvénytervezetek vagy határozatok, amelyek elfogadásra kerülnek. Nagyon szeretném kérni képviselőtársaimat, hogy politikai vitáinkat folytassuk le akár ebben a Házban, legyen az értékkülönbségben, a nézetkülönbségben vitánk akár az utcákon, a pártpolitikai színtéren, de saját magunk jól felfogott érdekében tegyük meg azt, hogy új alapokra kívánjuk helyezni az elmúlt 18 év rossz gyakorlatát.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP-s és az MDF-es képviselők soraiban.)

Forrás: parlament.hu