ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Ennek során nem döntünk az ajánlás 2. és 4. pontjairól, mert azok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást.

Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az ajánlás 1., 3., 7., 8., 9., 10., 11. és 12. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 1., 2., 3., 4., 5., 6. és 7. pontjait is támogatja. Most a támogatott módosító javaslatokról határozunk. Kérdezem, hogy az Országgyűlés támogatja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 338 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

A bizottsági állásfoglalásokra figyelemmel még egy javaslatról kell döntenünk. Az ajánlás 5. és az azzal összefüggő 6. pontjaiban Répássy Róbert a 4. §-ban a támogatásban részesíthetők körét szűkíti. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 182 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/4093. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/4093/10. számon kapták kézhez.

Megadom a szót Veres János pénzügyminiszter úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.

Forrás: parlament.hu