JUHÁSZ GÁBOR igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Hölgyeim és Uraim! Örömömre szolgál, hogy a törvényjavaslat általános vitája során mind a kijelölt bizottságok, mind pedig a parlamenti frakciók támogatásukról biztosították az előterjesztést. A benyújtott módosító javaslatok főként a normaszöveg pontosítását célozták, két tekintetben ugyanakkor a jogi segítségnyújtási támogatásban részesíthetők körét is javasolták bővíteni, illetve szűkíteni.
A kormány támogatja dr. Bárándy Gergely képviselő úr azon módosító javaslatát, amely az állami gondozásból kikerült fiatalok első lakáshoz jutásához adna jogi segítséget. És támogatjuk dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi és Halmai Gáborné képviselő asszonyok kapcsolódó módosító javaslatát, amely az alacsony jövedelmű egyedülállók, tipikusan kisnyugdíjasok szélesebb körű támogatását teszi lehetővé.
Nem támogatja viszont a kormány azt a javaslatot, amely a kiemelkedően közhasznú szervezeteket zárná ki a támogatási rendszerből. A törvényjavaslat ugyanis jól körülhatárolja a támogatás feltételeit annak érdekében, hogy a jogi segítségnyújtási törvény céljával összhangban valóban csak a legszükségesebb esetekben és mértékben biztosítson az állam ügyvédet a perléshez. Így csak a közérdekű, például a fogyasztók védelmét célzó perekben lesz erre lehetőség, ha ezt az ügy bonyolultsága indokolttá teszi, a szervezetnek vagy a pervesztes ellenfélnek pedig vissza is kell téríteni az állam számára a felmerült költségeket.
Bízom abban, hogy a végleges törvényszöveg is elnyeri a tisztelt képviselők támogatását, számíthatunk szavazataikra. A jogi segítség biztosítása számos, nehéz helyzetben lévő honfitársunk számára elengedhetetlen már a mindennapokban is, ezért kérem önöket a törvényjavaslat megszavazására, egyúttal pedig megköszönöm a vitában való konstruktív részvételüket.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés