ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott javaslatokról határozunk, a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Ezek elfogadása kizárja az ajánlás 17. pontjában szereplő indítványt. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 334 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a külön szavazásra kért indítványokról és azok alternatíváiról határozunk.

A kiegészítő ajánlás 1. pontjában a környezetvédelmi bizottság a törvényjavaslatot új rendelkezéssel egészíti ki, amelyben a törvény 1. § (1) bekezdésének módosítását javasolja. Ebben meghatározza a vízvédelem állami feladatait.

A javaslat összefügg a kiegészítő ajánlás 2. pontjával, így ezekről együtt döntünk. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön döntünk róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 334 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

A kiegészítő ajánlás 3. pontjában Font Sándor és Ángyán József az 1. §-ban a törvény 2. § (2) bekezdésének a), b) és c) pontjai helyébe új alapelvek felsorolását kezdeményezik. Ezzel összefüggésben módosítják a kiegészítő ajánlás 5. pontjában a törvény 2. § (3) bekezdésében az alapelveknek megfelelő tevékenységeket is. A javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 2., valamint a kiegészítő ajánlás 6. pontjában szereplő indítványokat.

Most a kiegészítő ajánlás 3. és 5. pontjáról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Most az ajánlás 2. pontját teszem fel szavazásra Farkas Imre javaslata alapján. Az előterjesztő és a bizottságok támogatják, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 187 igen szavazattal, 148 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a kiegészítő ajánlás 6. pontjáról szavazunk Velkey Gábor javaslata szerint. A környezetvédelmi bizottság kivételével a bizottságok támogatják. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 344 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most azokról az indítványokról szavazunk, amelyekről a Házszabály értelmében még dönteni lehet.

Az ajánlás 1. pontjában Katona Kálmán az 1. §-ban a törvény 2. § (2) bekezdése felvezető szövegének és a (3) bekezdés c) pontjának módosítását kezdeményezi, amelyben ütemezési tervet terjeszt elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 148 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 4. pontjában Herbály Imre és Godó Lajos az 1. §-ban a törvény 2. § (2) bekezdését új ponttal egészítik ki. Ebben az épülő létesítmények céljait határozzák meg. A költségvetési és a mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 111 igen szavazattal, 230 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

(17.50)

Az ajánlás 3. pontjában Katona Kálmán a 2. §-ban a törvény 3. §-ának kiegészítését javasolja, a pénzügyi feltételekre és támogatásokra való utalással. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 152 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 8. pontjában Font Sándor és Ángyán József a 2. §-ban a törvény 3. §-át új bekezdéssel egészítik ki. Ebben kormány számára feladatot terjesztenek elő a pénzügyi források elkülönítésére vonatkozóan. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 144 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 9. pontjában Ángyán József a 3. §-ban a törvény 3/A. § módosítását javasolja. Ebben az önkormányzati településrendezési eszközök figyelembevételéhez szükséges alapokat terjeszt elő. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 10. pontjában Ángyán József a 4. §-ban a törvény 5. § (2) bekezdésének módosítását javasolja a hatósági eljárás lefolytatásának alapelveivel. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 202 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az ajánlás 7. pontjában Farkas Imre a 4. §-ban a törvény 5. § (2) bekezdésének módosításával a jogerős határozat megküldési kötelezettségét terjeszti elő. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 5 igen szavazattal, 337 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 11. pontjában Nagy Andor és mások az 5. §-ban a törvény 8. § (1) bekezdésének módosításával azt javasolják, hogy a termesztett növényben okozott gazdasági kárért is járjon alkalmankénti térítés. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 198 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 12. pontjában Ángyán József az 5. §-ban a törvény 8. § (1) bekezdésének kiegészítését javasolja. Ebben földhasználati terv kidolgozására vonatkozó szabályt terjeszt elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az ajánlás 10. és az azzal összefüggő 13. pontjaiban Járvás István az 5. és a 6. §-okban "egyszeri" helyett "alkalmi" térítést javasol az értékcsökkenés miatt. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 201 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 13. pontjában Ángyán József a 6. §-ban a törvény 9. § (5) és (6) bekezdését egészíti ki, és elhagyja a (9) bekezdést. Ezekben a terv véglegesítésének feltételét és a nyilvántartás új elemét terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 14. pontjában Ángyán József a 8. §-ban a törvény 19. § (2) bekezdését új eljárási szakaszokkal egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 150 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 16. pontjában Ángyán József a 9. § (2) bekezdése b) pontjában a vízgazdálkodási törvény 33/A. §-ának kiegészítését javasolja további vízügyi hatósági jogkörökkel. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az ajánlás 18. pontjában Katona Kálmán a 9. § (2) bekezdés b) pontjában a törvény 33/A. §-ának kiegészítésével azt javasolja, hogy a telekalakítási és építési tilalom elrendelése eljárási rendjéről a kormány gondoskodjon. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Nem jelentkezett senki sem. A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény, valamint a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/3894. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/3894/14. és 23. számokon kapták kézhez.

Emlékeztetem önöket, hogy az államtitkári zárszó a részletes vita végén már elhangzott. Most a határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk az ajánlás 5. pontjáról, mert az nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, a 6. pontjáról, mert azt előterjesztője visszavonta, valamint 9. pontjáról, mert az nem felel meg a Házszabály rendelkezéseinek.

Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az ajánlás 8., valamint a kiegészítő ajánlás 3. és 8. pontjaiban szereplő indítványokat támogatja. Most ezekről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott javaslatokat.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 334 igen szavazattal, 4 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most azokról az indítványokról döntünk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.

Az ajánlás 1. pontjában Font Sándor az 1. §-ban a hegyközségi törvény 1. §-ának kiegészítésével azt javasolja, hogy a borvidéki régiók is a törvény hatálya alá tartozzanak. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 153 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az ajánlás 2. pontjában Font Sándor a 2. §-ban a törvény 2. §-ának kiegészítésével a törvény személyi hatályát a forgalmazó tevékenységet folytató személyekre is kiterjeszti. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a gazdasági bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 153 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az ajánlás 3. pontjában Font Sándor a 11. §-ban a törvény 17. § (4) bekezdésének módosításával a hegybíró választására vonatkozó szabályt változtatja meg. A bizottságok támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 330 igen szavazattal, 8 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

(18.00)

Az ajánlás 4. pontjában Font Sándor a 21. §-ban a törvény 32. §-át az önkéntes társulással létrehozott borvidéki régió alapításának szabályával egészíti ki. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

A módosító javaslatot az Országgyűlés 149 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 1. pontjában a mezőgazdasági bizottság új rendelkezéssel kívánja kiegészíteni a törvény 35. §-át. Ebben a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa összetételére és szavazati arányára vonatkozó rendelkezéseket terjeszt elő.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 163 igen szavazattal, 172 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 7. és azzal összefüggő 10. és 11. pontjaiban Font Sándor, a kiegészítő ajánlás 2. és azzal összefüggő 4. és 6. pontjában pedig Farkas Imre a 25. és 34. §-ban a hegyközségi törvényben és a bortörvényben is a mulasztási bírság felső határának megváltoztatását kezdeményezik alternatív módon.

Először az ajánlás 7., 10. és 11. pontjairól döntünk, amit a bizottságok nem támogatnak. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 146 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Most a kiegészítő ajánlás 2., 4. és 6. pontjait teszem fel szavazásra. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a gazdasági bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 152 igen szavazattal, 183 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 5. pontjában a mezőgazdasági bizottság a 38. §-t a származási bizonyítvány kiadására vonatkozó új szabállyal egészíti ki. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 21 igen szavazattal, 177 nem ellenében, 140 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A kiegészítő ajánlás 7. pontjában a mezőgazdasági bizottság a törvényjavaslatot új rendelkezéssel egészíti ki. Ebben az újratelepítési jog megállapítása céljából benyújtható kérelem szabályát terjeszti elő. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 176 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amiről kellett volna, de nem döntött az Országgyűlés. (Nincs ilyen jelzés.) Nem jelentkezett senki sem.

Zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló törvényjavaslat határozathozatala. Az előterjesztést T/4179. számon kapták kézhez.

Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító indítvány, most a törvényjavaslat eredeti szövegéről kell döntenünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/4179. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 332 igen szavazattal, 5 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Soron következik az egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala. Az előterjesztést T/4180. számon kapták kézhez.

Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító indítvány, most a törvényjavaslat eredeti szövegéről kell döntenünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/4180. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 334 igen szavazattal, 4 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Soron következik a jogi segítségnyújtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/4011. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/4011/12. és 17. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Juhász Gábor államtitkár úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.

Forrás: parlament.hu