DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Én is Sándor Klára képviselőtársam szavaira szeretnék reagálni. Megismétlem az álláspontunkat, ha esetleg nem lett volna világos. Mi is szükségesnek, kívánatosnak tartjuk, hogy több női képviselő legyen a parlamentben, és biztosak vagyunk abban, hogy ha történetesen nem fogadják el ezt a törvényt, ez akkor is be fog következni, mert a tudat-, a szemléletalakításra jó volt.

Megismétlem azt is, hogy nem ismertek, tudományos kutatással nem feltártak az okok. Én is olvastam több kutatást, mindegyik megreked azon a szinten, hogy leírja a jelenséget, adatokkal, grafikonokkal ábrázolja a női képviseletnek az alacsony voltát. De olyan jellegű kutatások, amelyek emberi sorsokon keresztül, esettanulmányokon keresztül hitelesen feltárnák, hogy valóban mi ennek az oka, nincsenek.

Magam is tiltakozni akartam a diszkrimináció, azaz a hátrányos megkülönböztetés ellen, mert ilyen vonatkozású információk nincsenek, és ennek állítását a mi pártunk nevében is vissza kell hogy utasítsam, tehát a kevés nő képviseletét nem diszkrimináció, hanem sok minden egyéb emberi történések és emberi sorsok igazolhatják.

Megismétlem: nem jó válasz ez a törvény erre a helyzetre, a női képviselet száma mind a felsőoktatásban, mindenütt önmagától is növekszik. Hadd ismertessek még egy adatot ugyancsak ebből a kutatásból, kiírtam, remélem, megtalálom. Például míg a tudományban, a kutatásban 1960-ban még csak 20 százalék nő vett részt, addig 2005-ben már 34,2 százalék. Ez sem nagyon magas, de minden külső beavatkozás, minden mesterséges beavatkozás nélkül az élet fejlődése amúgy is meghozza azt, hogy aki oda kívánkozik és tehetséges, az úgyis oda fog jutni. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu