DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő asszony olyat kérdezett, amit csak azért nem tud, mert az általános vitán valamilyen oknál fogva nem tudott részt venni. Ott elmondtuk ezt, és akkor az ön kedvéért engedje meg, hogy nagyon röviden megismételjem, a többi képviselőtársamtól pedig elnézést kérek, ők már hallották ezt. A kvótarendszerrel szemben nagyon erős fenntartásaink vannak mind célszerűségét, mind alkotmányosságát illetően.

(22.10)

Ugyanakkor látva azt, hogy van egy erős elszánás, hogy ezt a rendszert meg akarják valósítani, úgy gondoljuk, ha ezt megvalósítjuk, akkor viszont meg kell jeleníteni, olyan társadalmi csoportok reprezentációját is biztosítani kell, amelyre a javaslat előterjesztői nem gondoltak. Így képez egy koherens egységet a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja.

Forrás: parlament.hu