DR. SPIÁK IBOLYA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Európa legtöbb országában már tudják: a vasutat meg kell őrizni, sőt fejleszteni kell. Fontos ez a gazdaság és fontos a lakosság érdekében is.
Némi álegyeztetés után decemberben számos vasúti mellékvonalat készülnek bezárni, és nem kímélik az ország leghátrányosabb területeit sem. Így Békés megyében a Mezőhegyes-Újszeged, a Mezőhegyes-Orosháza és a Mezőhegyes-Battonya mellékvonalak is áldozatul esnek. Nem tudunk arról, milyen megtakarítás származott 2007 márciusában a 14 vasúti mellékvonal bezárásából, és arról sem, hogy a tervezett újabb bezárások milyen többletbevételt eredményeznek.
Azt azonban már mindenki most érzi, és a jövőben még inkább, hogy ez mekkora feszültséget okoz. A közlekedés szervezése a világon mindenütt állami szerepvállalással megoldott feladat. Nem lehet mindent fiskális szempontoknak alárendelni. Mezőhegyes, Battonya és a mezőkovácsházi kistérség lakosai nem álmodnak metróról, sőt egyetlen kilométer autópálya sem épült, de a gyorsforgalmi út is csak az ígéret szintjén maradt. A Mezőhegyes majorjaiban élők pedig földutakon járnak, tisztelt miniszter úr. Esélyegyenlőségről, a területi különbségek felszámolásáról beszélnek, közben pedig mindent elvesznek a falvaktól.
Az önök intézkedései mögött emberi sorsok állnak, emberek, akiktől elveszik a munkába járás, a tanulás és sok esetben a gyógyulás esélyét is. A bezárásra ítélt szárnyvonalak mentén élő hátrányos helyzetű kistérségek végérvényesen az esélytelenek sorsára jutnak. Az aláírásgyűjtések, a tiltakozó akciók az itt élők érdekében vajon süket fülekre találnak?
Milyen esélyegyenlőség az, ha a leghátrányosabb helyzetűektől elveszik a munkába járás, a tanulás és a gyógyulás lehetőségét is? Így képzelik a felzárkóztatást, tisztelt miniszter úr?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés