DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm, elnök úr. Ángyán képviselőtársam által támogatandó társadalmi célcsoportként lett megjelölve a tanyán élők nem elhanyagolható köre. Mint egy olyan megye országgyűlési képviselője, amely aprófalvas - Somogy megyéről van szó -, én nem hagyhatom szó nélkül azt, hogy Somogy megyében, és nagyon sok ilyen magyar megye van, a települések több mint egyharmada 500 lélekszám alatti település. Ezeknek a településeknek az élete úgy megváltozott az elmúlt időben, hogy kevés különbözteti meg egyik-másik települést a tanyák gondjaitól-bajaitól. Tehát az, amit ő felsorolt a tanyák érdekében és mellett javaslatképpen, azt úgy tudom megerősíteni, hogy ez érvényes, és kell hogy jelentse az aprófalvas megyék kistelepüléseinek, apró falvainak a segítését is. Tehát ha odafigyelünk a tanyákra, figyeljünk oda, és ne hagyjuk figyelem nélkül a kis falvakat, az apró falvakat!

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)

Forrás: parlament.hu