FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szili Katalint szeretném idézni, aki a pártja történéseit elemezte, majd őt ezért kritizálták a pártján belül. Azt mondta, hogy ha az elénk tartott tükörben nem látjuk túl szépnek magunkat, akkor nem a tükröt kell összetörni.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség egy tükröt tartott ma az MSZP elé és az MSZP agrárirányítása elé. Ebben a tükörben tényszerűen soroltuk fel a 2006. évi történéseket, az élelmiszerbotránnyal kezdve, az állattartók tönkremenetelén keresztül, eljutva egészen az agrárium szellemi bázisáig, az agráriumban létező nagyon komoly szellemi tartalékunk kiárusításán keresztül oda, hogy mi is történt 2006-ban.

Az államtitkár úr és a szocialista képviselők ezt a tükröt most inkább össze szeretnék törni, mint hogy belássák, valóban ez történt 2006-ban, és valóban így süllyed le a magyar mezőgazdaság, mint ahogy Kékkői Zoltán tárgyszerűen, a költségvetési számokon keresztül is ismertette ezt.

Államtitkár úr, képviselőtársaim, nem kérdéses, hogy a 2006. év az az év volt, amikor elindították és belesodorták az országot egy súlyos szociális válságba. Sajnálatos módon ennek a szociális válságnak az egyik legnagyobb szenvedője a mezőgazdaság azokon a leépüléseken, azokon az elszenvedett veszteségeken keresztül, amiket ma itt tényszerűen szerettünk volna ismertetni, és meg is tettük ezt.

(12.00)

Egyetlenegy cáfolat a tényszerű ismertetésünkre természetesen nem érkezett, nem tudott érkezni.

Így foglalható csak össze, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség sajnálatos módon helyesen értékeli a magyar mezőgazdaságnak azt a folyamatos térvesztését, amit önök sajnos gőzerővel erőltetnek, és nem ismerik el a magyar mezőgazdaság társadalomban betöltött szerepét. Ezen szeretnénk változtatni. Más szerepre van ítélve a mi szempontunkból a magyar mezőgazdaság a magyar társadalomban.

Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu